Sziasztok,

a mai könyvről a fülszövege azt írja, hogy a barátságról, a családról, a szerelemről, a sikerekről és a kudarcokról, a boldogságról és a mély sötét fájdalomról szól, azaz Egy kis életről. És ennél jobb felvezetőt nem tudtam volna kitalálni én sem Hanya Yanagihara Egy kis élet című könyvéhez.

egy_kis_elet.JPG

Hanya Yanagihara nem viccel. Egy nagyon komoly terjedelemmel, egy nagyon komoly borítóval jelent meg első regénye az év végén végre magyarul is. Az Egy kis élet. Benne négy fiatal srácot követünk egyetemi éveiktől kezdve, majdnem 800 oldalon keresztül.

A négy barát Malcolm, JB, Willem és Jude, akik az egyetemen kollégiumi szobatársak, és úgy hozza az élet, hogy azon túl is barátok maradnak. Malcolm és JB jó családból származnak, értem ez alatt a körülményeiket és a biztos háttért, míg Willem előélete problémákat hordoz, Jude-éről pedig nem tudunk meg sokáig semmit. És ennek ellenére, vagy talán éppen ezért ez a titokzatos, helyes, matematika szakos, sántító srác lesz a barátságuk fókuszában. Vagyis a narrátor őt követi leginkább.

Azon túl, hogy fiatal felnőttként ismerjük meg őket, végig követjük az életüket. A fiatalok különböző időpillanatokban, az életük különböző pontján sikeresek lesznek. Malcolm építészetet tanul, és művészi szinten fogja űzni. Éleslátó, ugyanakkor tapintatos. JB képzőművész arc és nagy partiállat, aki körül mindig sokan vannak. Willem színész lesz, remek színházi és filmes munkákkal, amik mellett a legjobb barát szerepében is helyt kell majd állnia. Jude legjobb barátjaként. Mert Jude nem csak sánta, de néha erős fájdalmai is vannak, mindig hosszú ujjú ingbe jár, és izgalmas a múltja, és szomorú, és terhelt. Jude küzd. Az egész könyvön keresztül küzd. A matematika után jogot is végez, hátha így megtudja, hogyan lehet képes az embereket távol tartani magától.

És igazából erről szól a könyv. A miértekről és a hogyanokról. Jude-ról, a barátairól, a múltjáról, a jelenéről, és az életéről úgy egyáltalán. Anélkül, hogy többet elmondanék: Judenak nem volt boldog a gyermekkora, és Jude maga sem hiszi, hogy megérdemli egyáltalán a boldogságot. És eközben mi olvasóként, egy beavatott szereplőként tehetetlenül állunk felette, hogy a szereplők képesek-e megmenteni valakit, aki nem hiszi, hogy meg lehet őt menteni.

Jude-nak vannak barátai, amikor megismerjük. Nem sokkal később családja is lesz. Vagy valami olyasmi. Sikeres lesz abban, amit csinál, és ezt pontosan tudni fogja, de ezzel jár egy fajta szorongás is, hogy mi van, ha elveszíti. A könyv igazi témája ez. Ennek kapcsán beszél a családról és a barátságról, ennek kapcsán beszél fájdalomról, ennek kapcsán beszél szakmai és magánéleti sikerekről, és ennek kapcsán beszél az életről.

Az értékelésemben főleg egy érzést szeretnék átadni, ami alapján el tudod dönteni, hogy kell-e neked ez a könyv. Mert ez a könyv nagyon mélyre megy, amikről konkrétumokat mondani állati nagy spoiler lenne. Nem realista a szó azon értelmében, hogy nem egy reális terhelt karaktert látunk, hanem egy akár eltúlzottan terheltet, viszont annak minden terhe és minden következménye nagyon következetes, őszintének és igaznak hat a könyv világában. És ez megdöbbentő, sokkoló, és hatásos.

Ez a könyv hat. Állatira. Amikor befejeztem, csak álltam felette, és nem hittem el, hogy vége. Mert imádtam, de talán sosem gyűlöltem ennyire olyan könyvet, amit ennyire szerettem, és sosem szerettem ennyire könyvet, amit ennyire gyűlöltem. Ez a könyv nem szeret téged, azt hiszem ez a lényeg. Jude olyan, mint ez a könyv, hogy el akarja mondani a történetét, mert végre képes rá, és nem fogod tudni letenni. Nem lesz szíved félbehagyni és bele fogsz szakadni.

Az ókori görögöknél volt egy szó, aminek volt régen a magyarban is megfelelője, a csodálatos, ami valami rendkívülit jelent. Szophoklész Antigonéjában a kar azt mondja:

Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.

A csodálatos itt az értelmen túlit jelenti, annak negatív és pozitív jelentéseivel egyaránt. Azt hiszem ez a könyv pontosan ennyire csodálatos.

Nagyon könnyű megretteni az egyébként nagyom megkapó borítótól. Könnyű megretteni a terjedelemről, és a könyvet néhány ponton érezhetjük is túlírtnak, de ez azt hiszem szintén tétje a szövegnek. Hogy a szerző direkt, nyelvileg kifejezve, egyértelműen spoilerez, hogy túl ír bizonyos pontokon, azt hiszem ezek kiszámítva idegesítőek. Azt hiszem ezek is hozzá adnak a szövegegészhez, mert nekem végül ez is része a nagy hatáshalmaznak, amit a könyvvel kapcsolatban érzek, és amivel kapcsolatban azt gondolom, örülök, hogy nem a könnyebb utat választottam. Mert ez a könyv megérte.

Kedvenc részem: Alapvetően elméleti és bölcsész ember vagyok, és nagyon érdekesek voltak a matematikai és a jogi-etikai témákat érintő beszélgetések. Érdekesek voltak, elgondolkodtattak, de nagyon elemi részei a szöveguniverzumnak, így, ha nem érdekelne ez egyébként, akkor sem dob ki a szöveg.

Végezetül szeretném azt mondani, hogy ajánlom a könyvet mindenkinek. De persze tudom, hogy nem mindenki fogja elolvasni, és azt hiszem nem is való mindenkinek. Viszont, ha eljutottál idáig, és felkeltettem az érdeklődésedet, akkor vedd le a polcról. 🙂 Azt hiszem nem fogsz csalódni.

Hanya Yanagihara: Egy kis élet
Maxim (Mont Blanc válogatás)
2017
oldalszám: 784. oldal
Így olvastam: Két turnusban vizsgaidőszak előtt és után, nagyjából 80-120 oldalt haladtam egy ülés alatt, mivel alapvetően a történet is terhelő, és a margók, sorközök is kicsik, így több szöveget is tartalmaz, mint más 80 oldal. Volt olyan is, hogy nem lehetett abbahagyni, és volt, amikor pihentetni kellett.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen a Maxim kiadónak a belém helyezett bizalmat, és hogy eljuttatták hozzám ezt a könyvet, és köszönöm szépen nektek, hogy velem tartottatok.

Hamarosan érkezem a következő poszttal. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, kövess bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. 🙂

És semmi esetre se felejtsd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilivó