Sziasztok,

már több bejegyzésben írtam korábban arról, hogy az elmúlt időszak elég terhelt volt a számomra, kikerültem az egyetemről, dolgozni kezdtem, ami mellett az olvasásra és írásra szánható időmet és energiáimat alaposan meg kell osztanom a vállalásaim között. Arról viszont alig beszéltem, hogy közben ezek az írások is LMBT+ témák köré szerveződnek mostanában, nagyokat merítve a blog mögött megszerzett tapasztalatokból is.

Ma, miközben kávészünetet tartottam írás közben, azon kezdtem el gondolkodni, miért nem mesélek nektek erről a készülő ifjúsági regényről, aminek a felét már megírtam, és ami talán rátok, és erre a platformra tartozik a leginkább, és nem volt válaszom erre a kérdésre, sőt, a billentyűzet elé tudtam hergelni magam, és ezt nagyon jó dolognak élem meg. Szóval most indítok egy sorozatot, talán picit műhelynapló lesz, talán csak random gondolatok, bármi, amivé alakul ez az amúgy folyamatos mesélési kedv:

A készülődés különös helyzetéről:

Szóval, készül egy ifjúsági regényem. Ezt már nagyon régóta elmondhatom magamról. 2020 nyarán kezdtem el igazán gondolkodni rajta, 2021-ben Szilasi László egyetemi kreatívírás órájára az volt a nagy projekt, hogy regényen kezdjünk el dolgozni, és az talán az volt első sűrűbb időszaka ennek az anyagnak. Hétről hétre írtam 3-5 oldalt, megtaláltam a szereplőket és a formát, amiben ez működni fog. Közben persze le kellett diplomáznom, jelesre sikerült, megjelent az első verseskötetem, Helyek, ahol rám öröm vár címmel, dolgozom közben, kritikákat írok, írtam, mondhatjuk, hogy eltávolodtam a kézirattól, pedig a gépemen volt, külön mappája van az asztalomon, néha bele is pörgettem, de a kurzus lezárulásával ez az anyag nem haladt igazán.

Most februárban gyorsultak fel megint a dolgok a kézirat körül. Talán ki kellett pihennem a kötetet és az egyetemet, talán csak megint nagy szükségem volt ezekre a szereplőkre. Újra elkezdtem az ő szemükön keresztül is gondolkodni a világról, emlékek jöttek elő, amik a saját melegségem történetét alapjaiban határozták meg, és tudtam is magamnak időt szorítani ahhoz, hogy ez a regény készüljön valahogy. Átnéztem a korábbi fejezeteket, előkerestem vázlatokat, újrafogalmaztam mondatokat, tisztáztam a motivációkat, talán akkor először megértettem, hogy mikben is vannak pontosan ezek a karakterek. És közben írtam új részeket, Szilasi tanár úrral, és csodálatos évfolyamtársammal és a munkahelyemen is kolléganőmmel, Ferencz Hedviggel ismét összeülünk beszélgetni az anyagainkról, szorosan átolvasni a szövegeinket, ami most megint pörgeti, hétről hétre újra begyújtja bennem ezt az anyagot.

És tulajdonképpen itt tart most ez a történet. Nagyjából a 60%-át megírtam, a héten az is összeállt számomra, hogy hogyan fogom eljuttatni fontos beszélgetéseken és élményeken keresztül a regény lezárásáig, és most nektek is mesélek róla.

Merthogy mi is ez a regény?

Ez a regény Beniről szól. Beni egy tizenöt éves srác, aki most ismerkedik a melegségével. Voltak nehéz hónapjai, talán évei azzal, hogy most meleg lehet-e egyáltalán, de ezeken már mondhatjuk, hogy túl van. Még úgy kezdi a regényt, hogy nem meri magáról biztosan azt mondani, hogy meleg: sok tartása van ezzel kapcsolatban, talán úgy is érzi, hogy ha megnevezi magát, az véglegesnek tűnne. Blogbejegyzéseket ír, és arról gondolkozik bennük, mit is jelent számára az egész melegség. Hogy sosem képzelte el a jövőjét korábban, de ha mégis megtette volna, feleséget, gyereket, kutyát, kertes házat képzelt volna magának, és a felismerés, hogy ő végsősoron mégiscsak meleg, ezt az egészet áthúzta, és most semmi nem egyértelmű.

Valahogy, az interneten kutakodva rájön, hogy a melegség az amúgy kulturális identitás is, bár ő maga azt hiszem nem használná ezt a szót. Nagyon okos és érzékeny srác ő, de nem ennyire, ezt csak a szerző tudja, és most már ti. Ő csak valahogyan gyökereket és mintákat keres ebben az egész melegségben, és talál is dolgokat, de azok mégtöbb kérdést vetnek fel benne, ő pedig egy ilyen gondolkodós gyerek.

Van egy legjobb barátja, Tibi, és tulajdonképpen ő is egy gondolkodós srác. Együtt szoktak nagyokat biciklizni, és aztán meg leülnek egy elég elhagyatott buszmegállóba, és ott beszélgetnek meg gondolkodnak. Tibi nem meleg, de mégis nagyon meg akarja érteni, mit érez Beni, és figyelmes párhuzamokkal tarkítja a magukról való gondolkodást. Nem tudják, hogy milyen felnőttel lesznek majd, talán azt is érzik, hogy most kellene dönteniük, de nem tudják, mire is lehetnek egyáltalán hatással, fogalmuk sincs az eszközeikről, csak maguk vannak és a gondolataik.

Beni és Tibi egy lakótelepen élnek egy vidéki kisvárosban. Azt hiszem azért alakult így, mert én ezt ismerem, vagy talán azért, mert nekem ezek a kisvárosi dilemmák hiányoztak az LMBT+ irodalomból, amikor én voltam tizenhat, és én kerestem a saját mintáimat. Beni számára a melegségéből kinyíló világ még alig osztható meg. Tibivel és veled beszélget csak róla, Blog. Egy vidéki magyar kisvárosban valahogy precedens nélküli az egész, pedig biztosan vannak ott is melegek, csak nem úgy látjuk őket, ahogy Pesten vagy egy nagyobb megyeszékhelyen látnák. Beni túrja az internetet, minden új találatra rákattint, könyvtárba jár, rafinált módszere van arra is, hogyan kölcsönözzön lebukás nélkül meleg témájú könyveket, és közben saját magáról, meg talán rólunk, meg talán a végtelen mindenségről is gondolkodik.

És végül azt hiszem fontos leszögezni, hogy ez nem önéletrajz lesz, tényleg Beniről fog szólni:

Mostanában több olyan ismerősöm lett nem is elsősorban az LMBT+ közegből, akik még messze nem tartanak ott a melegségük megélésében, mint én, és amikor a megéléseikről mesélnek, sokszor eszembe jut Beni. Hogy nekem másként alakult a világom, mint az övé alakul, de közben mégis sok dilemma meg kérdés meg megélés közös tud lenni a történeteinkben. Amikor Beni lent focizik a pályán, azok éppen lehetnének az én történeteim is, de közben nekem a versírás meg az önkénteskedés mindig adott másik és másik közegeket, amikbe Benit már nem rángatnám magammal.

Amikor a Jelenkor Online egyik szerkesztője februárban felkért, hogy írjak Pécs tárcát, mégsem tudtam kizárni az egész regény körüli önéletrajzi dolgokat, valahogy bármit kezdtem el rá írni, a melegségem mindig előkotródott onnan, és végül vállaltan arról szólt a szöveg, milyen volt nekem melegnek lenni 2011-15 között Pécsen kamaszként, a magam vidékiségével, filmklubokkal, könyvtárazással, miegyébbel. Nyilván, valamennyire ez a regény belőlem építkezik, a tapasztalataimból, és azokéból, akikkel 2014 óta az LMBT+ civil életben, 2017 óta itt a blog körül, vagy amúgy random ismeretségekéből, beszélgetésekből, Gyakori Kérdések és Twitter olvasásokból, és még rengeteg mindenből. Beni csak egy srác akar lenni, picit olyannak is képzeljétek el, egy kis érzékeny szomszéd gyerek egy kisvárosi panelház első emeletéről, akinek a történetei remélem, hogy közösek lehetnek majd.

Beninek visszatérő szava az, hogy oké, talán azért is, mert nekem is visszatérő szavam ez – lesznek ilyenek majd bőven a regényben, de tényleg arról akar ez a srác nagyon beszélni, hogy tök oké melegnek lenni, mégha nincsenek is egyértelmű válaszok, életutak előttünk. Beni és Tibi két tök klassz kamaszsrác, akik látják a másikat eredményes felnőtt kitudjamiként, és valójában nem is a kitudjamik meg a címkék lesznek fontosak. Van ebben a srácban egy biztonságtudat, minden kérdése és bizonytalansága ellenére, és azt hiszem ez a legfontosabb, amit erről a kérdésről el lehet mondani. Vagy hát, tudjátok, amit a blog történetéről is szoktam mondani, én 16 évesen olyan blogokat és olyan könyveket kerestem, amik ezt adják. Nos, úgy tűnik, hogy most írok egyet, és jó dolgozni vele.

Szilvió