LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: Arkansas

Az #ugyanazaszeretet kampány háromnegyedénél

Sziasztok,

nem tudom mennyire lekoptatott és klisés az Igazából szerelem után ezt mondani, de valahogy a szeretetet mindig ugyanúgy képzeltem, mármint sok formája van, tudom, sok közüle humoros, néha bántó, vagy épp óvó, tisztelő, intim, könnyfakasztó, bátor (…) de szerintem mindnek a mélyén ugyanaz a  szeretet van, ami nem ismer nemeket, nem ismeri az emberi címkéket. Ha pedig így van, akkor szerintem nincs értelme különbséget tenni köztük. 🙂 És pont ezt szerettem volna bemutatni decemberben, a szeretet ünnepére hangolódva. 🙂

dec1.JPG

December elsején így útjára indult az #ugyanazaszeretet kampány, amelynek keretében LMBT témájú könyvekből válogattam ki 23 olyan idézetet, ami szerintem a szeretetről szól, és elég színesre sikerült a válogatás, természetesen a szerelmen túl szóba kerül a testvéri szeretet és a barátság intézménye is, sőt, a tegnapi posztban már az általános, krisztusi, felebaráti szeretet is előkerült:

dec18.JPG

Azt szeretném egy picit, hogy megálljunk a posztok görgetése között, és gondoljunk fontos dolgokra, mert szerintem a szeretet fontos dolog. A posztok pedig csak ezt szeretnék szemléltetni. Íme még néhány: 

Itt rögtön egy, amit nem is kell magyarázni! December 3.

dec3.JPG

 

Itt egy transz témában született mondat, ami ha nem ugyanaz a szeretet, akkor nem akarok róla hallani sem. December 9. 

dec9.JPG

 

A szeretetet talán az egyetlen olyan dolognak gondolom, amiért érdemes hálásnak lenni… akárhogy is.
December 13.

dec13.JPG

Szóval azt szeretné, ha a karácsonyig visszalévő öt napban továbbra is gondolkoznánk ezekről, és arról, hogy ha az ünnepekkor tudjuk szeretni egymást, akkor máskor miért nem? Egy picit azt remélem, sikerül elrakni valamit mindabból a szeretetből ez a sorozat, amit az év minden napján kellene éreznünk, nem csak így, ilyenkor decemberben. 😉

Csütörtökön érkezem a Kereszt a szekrényben értékelésével, addig nézzétek meg facebookon a sorozat bejegyzéseit, és más izgalmas háttértartalmakat. Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésekről, kövess be a jobb felső sarokba található kis ikonra kattintva, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagrammon. 🙂

A következő posztig se felejtsétek, hogy könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

David Leavitt: Arkansas

Sziasztok,

a mai könyv a nyár utolsó hetére volt eltervezve, de egy jól definiálható és bánja a fene oksorozat miatt most sikerült újraolvasni ezt a három novellából álló rövid kis könyvet.

img_20170915_232416.jpg

Itt jegyzem meg, hogy a borítóról nincs normális kép sehol online, és egyébként is borzalmas, leszámítva ebből az Oscar Wilde idézetet. 🙂 Az tetszik. 😀 De nézzünk be a borító alá, ahol három történetet találunk. 🙂

Fizetés természetben

A történetet egy David nevű meleg író narrálja, akit most a múzsa az istenért sem csókol homlokon. Egy apjánál történt vacsorát követően egy srác felajánlja neki, hogy leszophatja, ha megírja neki az egyik beadandóját, majd ahogy ez lenni szokott az ilyen könyvekben, fű alatt elterjed a pletyka, és kis mini iparág épül rá. 🙂 Jó, vicces jelenetek indulnak ki ebből, és klassz befejezést kap. 🙂 Szerethető egyszerű kis novella.

A dolgozatok kapcsán folyamatosan visszatér a homoszexualitás. Hasfelmetsző Jack kiléte ma is titok, de számos homoszexuális, királyi családot érintő összeesküvés elmélet kapott lángra, és a fő hangsúlyt Eddy herceg homoszexualitása kapta, ami jó ok lehet arra, hogy (sikertelen próbálkozása apropóján) kibelezzen prostikat. Persze.
A másik téma James Forster homoszexualitása és a hatalomhoz való viszonya. Miközben megemlítődik, hogy aláírásokat gyűjtött a magyarul épp most, szeptember végén frissen frissen megjelenő, és nagyon várt Radclyffe Hall A magány kútja című regény bezúzatása ellen (ahogy egyébként Virginia Woolf és Ernest Hemingway is), de eltávolodik Oscar Wildetól a perei idején. 

Átemelődik egy kis gondolatmorzsa a homoszexualitásról a második részbe is. Az első novellában mindegy véletlenül megemlíti, hogy az olasz fiatal pasik közül bárkit meg lehet kapni néhány líráért, és utána boldog heteroszexuális családfők lesznek.

Házassági évforduló

A történetet Lizzie meséli el, aki nemrég vált el férjétől, és iskoláskori meleg barátjával Nathannal meglátogatják harmadik társukat Celiát, aki Olaszországban él férje birtokán és egy főzőiskolát üzemeltet Mauróval, az olasz macsóval. 🙂 Alapvetően nagyon érzékeny ez a novella a szó legtöbb értelmében. Ügyesen vannak kidolgozva a jellemek.

A novella fő szála egy többéves történet manifesztációja, avagy szerelem-e az, ha a hátunkra rúgj meg táblát ragasztottak, valaki mégsem rúg meg. Celia és Nathan között felfoghatatlan kapcsolat van, amiben kiteljesedik a jellemábrázolás, de sokszor mi sem értjük. Akárcsak a érzéseinket általában. 😉

Jelezve, hogy a két történetnek köze van egymáshoz, itt Forster a Leghosszabb út című könyve is megjelenik, annak kapcsán, hogy vajon létezik-e a tehén, amit nem látunk, vagy ha kimegyünk a szobából, akkor eltűnik-e a szoba.

Ebben a novellában a legcsodálatosabb, hogy tökéletesen abszurd, és egy csomószor kacsint ki rám.
Amikor valaki egy történetet mesél, az biztosan a legtűpontosabb és legérzékelhetőbb elbeszélés. Olyan, amiket nem tudsz megteremteni az újramesélésben, és nem tudsz memorizálni, hogy aztán újra leírd. 😀 És be akarja velünk etetni, és ha nem megy, csak cinkosan ránk mosolyog.
Emellett megszólal, mennyire nevetséges, ha suttogva veszekednek emberek, vagy hogy neki kellene állni esni az esőnek, ha azt mondjuk, lehetne rosszabb a helyzet, például eshetne az eső.

Szaturnusz utca

A Szaturnusz utca elbeszélője egy fiatal srác, akit azért fizetnek, hogy forgatókönyvet írjon Los Angelesbe, ahová egy színész után jött, de nem igazán jön az a múzsa. Megint. Ezért AIDS-es embereknek szállít ételeket, és megismerkedik Philel, aki miatt a Szaturnusz utca állandó körzete lesz. 🙂 Philen keresztül látjuk a betegséget, a keresztülvágott emberi sorsot, amit a HIV+ státusz 1997-ben, a könyv megjelenésekor jelentet.

Annak idején, egy merevebb egészségügyi rendszer korában, az első fertőzötteknek a betegségeknél sokkal többet kellett elviselniük: a félelmet, elzártságot, hogy soha többé nem találkozhattak olyan emberrel, aki nem viselt maszkot, papucsot és gumikesztyűt. Az előző generáció tagjai mind a Kennedy-gyilkosságra emlékeznek: én arra emlékszem, mikor először hallottam a betegségről.

A kedvenc részem ebből a részből való: 

Nagyon szerette a fügés szeletet – és engem. Fityiszt mutattunk a szabályoknak.

fityisz.jpg

És amiért ez tetszik: a füge latin, növénytani neve a fikusz, aminek valamilyen népetimológia során (ennek olyan dolgokat köszönhetünk, mint a 7ap – Zup, e-mail – emil szópárosok, vagy az agyonhajszolt  marijuana – Mari hónalja szóvicc) fityisszé alakult. 🙂

—————————-

Köszönöm, ha velem tartottatok ebben a posztban. Ha kérdésetek, vagy megjegyzésetek volna, akkor keressetek komment szekcióban. 🙂 Ha nem szeretnétek lemaradni a következő posztokról, kövessetek be, ha háttértartalmakra is kíváncsiak vagytok, keressetek facebookon, ha pedig az is érdekel, hogy ki áll a blog mögött, akkor keressetek bátran instagrammon. 🙂

A következő posztig se felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Őszi könyves kihívás

Sziasztok!
Tudtátok, hogy szökőévekben, és a szökőéveket közvetlenül követő években, szeptember 22-én van a nap-éj egyenlőség, amitől kezdve egyre rövidülni fognak a nappalok, és elkezdődik a nagy betűs ŐSZ, ami a kedvenc évszakom? Akár tudtátok, akár nem, ezt nyilvánvalóan egy őszi könyves kihívással kell ünnepelnem. 🙂

okh.JPG

Lehullott levelek:

A világ tele van színekkel. Mondj egy könyvet, amin jelen van a piros a citrom és-narancs sárga

Nehéz ez, mert én eléggé A tanítvány második kötetét gondolom ősziesnek, és nem a következőket, szóval talán alibi megoldások lesznek, de íme:

osz1.jpg

Kényelmes pulcsi:

Végre elég hideg van a kényelmes meleg ruhák viseléséhez. Melyik könyv tölt el melegséggel?

James Lecanse: Trevortrevor.jpg
Régen azt mondtam róla, hogy

szeretne egy üzenetet küldeni nekünk, hogy melegnek lenni nem gáz…
…én mindig akkor olvasom újra, amikor azt hiszem, hogy kezdem elfelejteni, de akkor újra kedvem támad élni. Legalább szombatig.

és most megint szükségem volt rá, és megint megmutatta. 🙂

Őszi vihar:

A szél süvít, az eső kopog. Melyik könyv, vagy műfaj lenne, amit ilyen napon olvasnál?

Biztosan ifjúságit. Valami olyat, amibe bele lehet veszni, és észre sem venni, hogy van külvilág. Fantasyt talán, vagy fejlődésregényt. Igen, valószínűleg fejlődésregényt, de mivel nincs most olvasatlanom LMBT témában, ezért valószínűleg Ruth Olshantól a Minden ami szépet (ami már könyvfesztivál óta vár és vár és vár és vár), vagy a frissen megszerzett: Stefano Benni Margherita Dolcevitáját szedném le a polcról, valószínűleg az utóbbit, mert most nagyon foglalkoztat az ökokritika, és állítólag jól be van építve a könyvbe a téma.

margh.jpg

Hűvös csípős levegős:

Melyik rideg karakter helyébe lépnél?

Clare helyében szívesen lennék az Otthon a világ végénből, bár valószínűleg sok mindent másként csinálnék, de akkor is: Két meleg sráccal a világ végén, Woodstock közelében. Szétadnám. 😀

Forró almabor:

Melyik az a könyv, ami alulértékelt?

Még mindig rettenetesen kevés ember hallott róla, még kevesebb olvasta, és hatalmas hírverést kívánok neki:
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Kabátok, sálak, kesztyűk:

Az időjárás hidegebbé vált és ideje, hogy melegebben öltözzünk. Melyik az a könyv, ami annyira csodás borítóval rendelkezik, hogy legszívesebben csak magadnak tartanád meg?

A második kedvenc könyvem az összesítettben, és fantasztikusan szép, és rettenetesen történethez csatlakozó borító. Abszolút kedvenc. 🙂

aristo.jpg

Bár ez nincs benne a tagbe, de nekem a kedvenc dolgom az őszben, ezért csak nektek még egy kérdéssel bővül:

Levélpréselés:

Egy vastag könyvből és néhány levélből türelemmel. Melyik az a könyv, ami elég vastag és tetszett annyira, hogy ha évek múlva leszeded a polcról, hogy újra olvasd, gyönyörű levelek hullnak majd ki belőle?

Erre most Allan Hollinghurst Más apáptól című könyve a legesélyesebb, mert még csak az van meg, de könyvtárból olvastam, és be akarom magamnak is szerezni Rakovszky Zsuzsa VS-ét, és nagyon várom Radclyffe Halltől A magány kútja című könyvet, amely szintén elég vastag lesz. 🙂

Köszönöm, hogy velem tartottatok, engem teljesen elkapott az ősz, és mennék is leveleket gyűjteni, ha nem esett volna éjjel… De ami késik, nem múlik. 😉
Ha volna kedvetek megosztani, mit olvastok épp, vagy esetleg valamilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok komentet. 🙂 Ha több érdekel, mint amennyi itt megjelenik kövessetek bátran facebookon, ha pedig az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, lessetek be instagrammra. 🙂

Ja, igen, és a következő posztig se felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

 

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén