LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Hónap: 2020 április

1 és 6: A márciusi kedvencem és hat áprilisra betervezett cím

Sziasztok,

a márciusi tervezés csófos kudarcba fulladt, de talán az április kiszámíthatóbb lesz, így nem tántorodunk el attól, hogy a hónap elején a újabb terveket szövögessünk. Két elméleti szöveg mellé választottam két ifjúságit, és két szórakoztató irodalmit, szóval őszinén tudok bízni a listában, ami előtt egy csodálatosan szép könyvre emlékezem vissza a múlt hónapból:

1_es_6_4.JPG

1: A márciusi kedvencem

Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!covers_506588.jpg
Az igazat megvallva ennek a könyvnek könnyű dolga volt, ha a szívembe akarta lopni magát, mert olyan klisékből épít egy klassz és minden pillanatában érdekes történetet, amiket szeretek. Egy tizenhárom éves srác a regény első lapján elhatározza, hogy mostantól férfi lesz. És baromi szépen és érzékenyen teszi ezt. Jojo délen él a nagyszüleivel, édesanyjával és húgával, és a regény első oldalaiban arról ír, hogy nem fog megrettenni a nagyapja mellett amikor levágja a kecskét, mert a férfiak nem rettennek meg és nem undorodnak… Szóval igen, nagyon rendesen vett már meg az első oldalon. A regény cselekménye, hogy az anya és a gyermekek útra kelnek, mert az apa most szabadul ki a börtönből. A nagy dolgok az utazás közben vagy gondolati síkon történnek, de sem a folyamatos, de feszesen tartott visszaemlékezések, sem az okosan egymást követő epizódok felépítése nem hagyja ellaposodni a történetet.

A regényt három szálon olvashatjuk. Olvashatjuk Jojo gondolatatit, akit a családjáért, különösen a húgáért való felelősségvállalás mozgat, valamint az anyjáét, aki nem igazán alkalmas arra, hogy kifejezze a szeretetét, vagy észlelje a gyermekei szükségletét. A regény második felében csatlakozik be egy olyan elbeszélő, aki képviselni fogja a holtakat és az ő történetüket a regényben, amely így, mint egyfajta szűk történetuniverzum kezd létezni.

És ezért kedvenceltem a könyvet, és ezért beszélek most róla. Amellett, hogy egy nagyon korrektül megírt ifjúsági téttel rendelkező regény, ami olyan lírai intim, húsbavágó képekben mutatja meg a felnövést, még hatalmas világot is épít köré, amit egészben látunk a regény végére. A szövegben olyan fontos kérdések is tematizálódnak, minthogy hol a helye a hagyományos orvoslásnak, ott, ahol olyan betegségekkel küzd az ember, mint amilyen a rák, de csak nagyon messze található az abortuszklinika, vagy hogy megmentesz-e valakit azzal, hogy megölöd, akit pár perc múlva elevenen égetnének meg. És közben persze érzékeny a jelen társadalmi környezetre is, beszél a szegénységről, a rasszizmusról, börtönviszonyokról vagy épp a női-férfi szerepekről. Zseniális regény, szeretettel ajánlom nektek.

és

6: Az áprilisra betervezett címek

Sally Hines: Mi a gender?covers_586428.jpg
Szóval ez a könyv most nem véletlenül első. A Scolar Kiadótól kaptam recenzióra pár hete, és mire oda jutok, hogy elolvasom, lehet, hogy olyan országban fogunk élni, amelyikben nem ismerik el jogilak, ha egy transznemű állampolgár szeretne a nemhelyreállító procedúrán átevickélni, ami eddig sem volt könnyű, mert az EMMI évek óta nem bírálja el a név- és nemváltoztatási kérelmüket. Szóval baszódjon meg a KDNP, és külön Semjén Zsolt. De tényleg.

Ez a könyv megmutatja, hogy milyen nemi kérdések lehetnek ma a világban a születéskor megállapítottakon kívül, beszél azok a pszichológiai, társadalmi, szexuális vonatkozásairól, tisztáz és kérdez. Egyébként pedig egy gyönyörű kivitelezésű kötet, nagyon jó csak belelapozni is.

covers_535059.jpgDavid Sheff: Csodálatos fiú
Szóval most felületes leszek, ha azt mondom, hogy nem lehet elég olyan könyved, aminek Timothée Chalamet van a borítóján, de hogyha az adaptáióban (amit még nem láttam, mert tavaly év elején jött ki, de alig vetítette valami itthon, és nincs kedvem lelopni (Kedves HBO Go, ha esetleg olvasod ezt, pls.)) nem ő szerepel, valószínűleg elmegyek a történet mellett, pedig baromira érdekes. Egy fiúról szól, aki egy csodálatos életet élt, jól tanult, jól sportolt, jó barát és jó testvér lett, de aztán megnézte a drogfüggőség mélyét, amiből most az újságíró apja próbálja kirángatni azzal, hogy sokszor elmondja neki, mennyire csodálatos srác, és végig hisz benne. Imádni fogom.

Cara Delevinnge – Rowan Coleman: Mirror, mirror covers_482857.jpg
Ez a könyv 2018-ban jelent meg a könyvfesztiválra a GABO-nál, és azóta gyötör, hogy nem vettem akkor ott meg a Mindig ez vannal, de nem vettem meg, és most van egy hatalmas akció a kiadó honlapján, és nyilvánvaló volt, hogy lecsapok erre a kötetre, bár nagyok a félelmeim. Cara Delevinne egy színésznő és szupermodell, aki generációja nyelvén szeretne mesélni olyan kamaszokról, akik nem találják a helyüket a világban, ezért alapítanak egy zenekart. Az egyik életvidám lányt azonban később halálközeli állapotban húzzák ki a Temzéből, és bár a rendőrség öngyilkosságra gyanakszik a csapat nyomozni kezd, és a saját legnagyobb titkaik is lelepleződnek a regény során. Valószínűleg az egyik szereplő LMBT karakter is lesz. Egy olyasmit várok, mint amit a Lehull a lepelben kaptunk. Tele vagyok félelemmel  a szöveg kapcsán, de nagyobb bennem a várakozás.

covers_578956.jpgTim Crane: A hit jelentése
A vallás egy ateista szemszögéből
Ez a könyv tavaly év végén jelent meg, és azóta nagyon érdekel. Az egyik barátom mélyen és nagyon szépen hisz Istenben, nagyon személyes a kapcsolatunk, és nagyon sokat beszélünk erről, mert ő az egyik legjobb barátom, akinek ez is az élete része, és sokáig számomra is az volt, így van mivel összevetni azt, amit elmond. Tim Crane ateistaként annak gondolt utána, hogy mégis mi az a hit, ami ma, a XXI. században is akkora embertömegeket képes megmozdítani. Mit jelent hívő életet élni úgy igazán, és teszi mindezt az egymás elfogadását hirdetve. Nagyon sokat gondolkozom ezen most, és érzek valami rokonságot a fülszöveg alapján a szerző kérdéseiben és hozzáállásában.

Daryl Gregory: Afterpartycovers_350701.jpg
És akkor most jöjjön a hitnek a másik oldala. Az okosdrog-forradalom után járunk, ahol bárki készíthet, nyomtathat, kitalálhat otthon új drogokat, ezért durván különböző hatású dizájnerdrogok keringenek mindenfelé. Ezek közül az egyik legfrissebb a Jelenlét nevű drog, ami a fogyasztó hitét programozza át, és egy új szekta osztogatja. Egy hívő lányt a drogfüggősége miatt kezelik, de az elvonási tünetek hatására öngyilkosságot követ el. Így kezdik el felkutatni, hogy honnan ered ez a szer, miközben a kitalálója ugyanabban az intézetben ül. Ez a világ tele van baromi izgalmas lehetőségekkel, én pedig tele vagyok kérdésekkel. A GABO-s rendelésemmel jön majd.

covers_304950.jpgNatasha Solomons: Eltűnt férjek galériája
Amikor összeállítottam a listát, még nem gondoltam, hogy ennyi olyan olvasmányom lesz, amit tudok kötni valahová, de ezt a könyvet úgy képzelem, hogy olyan lesz, mint az Engedetlenség Naomi Aldermantól. Egy zárt zsidó közösségben élő nőnek évek óta eltűnt a férje, de a vallási hagyomány szerint csak férfiak válhatnak el, így gúzsba van kötve. Ám egy nap egy festőművész portrét készít róla, ami belépőt jelent számára a kortárs művészvilágba, és különleges látásmódjával nagy sikerű galériát épít. És szintén az van ezzel a regénnyel, mint a Mirror, mirrorral, hogy úgy érzem, tele van lehetőségekkel, és félek, hogy nem fogja kiaknázni, mégis, most, hogy kiszedtem a könyves dobozból hazaköltözéskor, úgy éreztem eljött az ideje. Szóval itt az idő.

Ez lesz ez a hónap. 🙂 Igyekszem aktív lenni, és benne vagyok a lendületben, mert dolgozom az új, személyes blogom is. Épp így most azt találtam ki, hogy aktívabb leszek facebookon is, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. 🙂

Ha van kérdésetek, megjegyzésetek a poszttal vagy a könyvekkel kapcsolatban, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem érkezni a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran az előző bekezdésben linkelt blogon, vagy instagramon, twitteren, ha pedig támogatni szeretnéd a munkámat, arra is van lehetőséget, a címsor jobb oldalán. 🙂

De ami mindennél sokkal fontosabb:

Ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Seth Mendoza: Akit már egyszer magára hagytál

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy nagyon érzékeny szövegről fogok mesélni, amiről keveset hallani, pedig tavaly év végén jelent meg, és úgy játszik az olvasó lelkével, ahogy akar, csakhogy végsősoron mégis megtisztítsa azt.

seth.JPG

Leo egy ártatlan srác, aki tudja, hogy milyen, ha magára hagyják. Tizenyolc évesen a legjobb barátja, Nicolas akkor hagyja ott, amikor Leonak a legnagyobb szüksége volna arra az ölelésre, amit Nicolas nyújtani tudna. Az első néhány oldalon a srác szülei és öccse repülőgép balesetet szenvednek Európába menet, úgy, hogy Leó a reptérre tartva az autóban mondta el a szüleinek, hogy meleg, ők pedig megígérték, hogyha hazajönnek, mindent megbeszélnek.

Leo szülei azonban többet nem jönnek haza. A regény első felében az egyedül maradt fiatal felnőttet figyeljük, ahogy lassan romokba dől. Leo életében előtte szinte minden rendben volt, középosztálybeli életet éltek Észak-Mexikóban, gyakran kirándultak, mert az öccsükkel mindketten tájfutók voltak, és szeretetben éltek. Egyik pillanatról a másikra húzta ki alóla a talajt a baleset, és az egyetlen ember, akibe kapaszkodhatott volna, megijedt a felelősségtől, és elszökött. Leo élete anyagiakban ezután sem szűkölködik, a szülei takarítottak meg pénzt a fiúk egyetemére és a repülőtársaság is elhalmozza tőkével, mintha visszaadhatnának bármit is ami igazán fontos, de Leo egyre kevésbé tudja elviselni a jelen világot. A regény nagyrészt az ő egyre mélyebbre való sülyedését jegyzi. Először csak a napjai borulnak fel: egész éjszaka meg sem áll, csak keresztül kasul járja a várost, mert addig is a hazajutásra, és nem az életére gondol.

Egy szombat éjjel azonban mindent megváltoztat. Megakad a szeme egy bádogajtós szórakozóhelyen, ami előtt férfipárok csókolóznak, és egy srác odalép hozzá és bekíséri. A füstben és az izzadságszagban egy egészen másfajta létezést tapasztal meg, amely teljesen kikapcsolja a gondolatait, és azonnal a függőjévé válik. Leo ezentúl keresni fogja az ilyen helyzeteket, és hamarosan a drog is bekerül az estéi közé, aminek köszönhetően néha fel-fel villanni látja a családját, úgy, ahogy a repülőtéren utoljára látta őket.

A züllött éjszakákat zavart nappalok követik, és hideg, de minden érzékterületet megborzoló, költői nyelven ábrázolt realizmussal látunk be a Leó gondolataiba, ami lassan csak úgy kattog, mint a metronom:

Mint mikor érzed, hogy közel a szívinfarktus, és amikor beüt, végre megnyugodhatsz. El fog pusztítani, de látnom kell még egyszer apát és anyát úgy mosolyogni, mint akik tudják, hogy még találkozunk.

Valamilyen partidrog hatása alatt kiütve találkozik a kórházban ismét Nicolassal, aki ott vállal éjszakai takarítói állást, hogy a szüleit tudja támogatni. Látja, hogy mivé lett a legjobb barátja, és próbálja jóvá tenni a hibáját, miközben képtelen annak a csődnek a szemébe nézni, amit valamikor a hozzá legközelebb álló embernek tartott, és akinek soha nem voltak nagyobb gondjai, így egészen könnyű volt a barátjának lenni.

Nagyon jól működik a regényben, hogy Nicolas cserbenhagyása egy súlyozott döntés volt, és próbáljuk megérteni azt, ami megérthetetlennek tűnik. Cserben hagyott egy barátot. És tudja, hogy ezalól nem kaphat felmentést, de ő maga is küzd a saját démonaival. Nicolas nem rossz ember, és ezzel Leo is tisztába van, de nagyon nehéz volna újra bíznia Nicolasban.

A regény nyugodtabb, de érzelmileg a legnagyobb amplitúdókkal működő része a kórházi ápolás időszaka, amiben a két szereplő próbálja ismét felépíteni a kapcsolatukat, miközben nagyot fordult mindkettejükkel a világ. Nicolas próbál jó barát lenni, és próbálja legyőzni a saját árnyékát és félelmeit. Pontosan tudja, hogy valami olyan veszett el kettejük között, amit már képtelenség helyrehozni, de az addig eltelt néhány hét alatt mindketten kénytelenek sokkal felnőttebben viselkedni. A bizalmi válságon túl fontos a regény ezen pontján, hogy szinte mint két ismeretlen próbálják megismerni a másik újfajta reakcióit és határait, miközben maga az identitásuk sem rögzített. Nem következetes, hogy Leo hogyan reagál dolgokra. Ő maga kezdi megkülönböztetni a sértett, a kamasz és a felelős felnőtt személyiségének a mondatait, amelyek különbözőféleképpen veszik Nicolas közeledését.

Nicolas az egyetlen olyan karakter a regényben, aki lélekbehatóan ismeri a Leoval történteket, amit Leo veszélyként észlel. Amikor a barátja elhagyta, végképp összetört, és nem képes megengedni magának azt, hogy újra bízzon, de nem talál a világban semmilyen más kapaszkodót, és pontosan tudja, hogy enélkül a mélybe fog zuhanni. A regény igazi tétje az a belső harc, amelyet Leonak kell megküzdenie az életben maradásért, miközben bármennyire is szeretne, képtelen lehetőégként tekinteni a Nicolas által felkínált lehetőségekre, és a regény nagyon finoman válaszoltat meg kérdéseket az élettel.

Szóval igen, ez egy lassú tempójú regény. Olyan, ami néha megáll egy padnál, hogy random elgondolkozzon azon, hogy egyáltalán hogy alakulhatott ilyenné az élet, és száz oldalon keresztül semmi nem történik, csak egy kórházi szobában fekszik a szereplő a dilemmáival. De egyetlen percig sem unatkozunk. És ettől lesz ez a kötet hatalmas. Nagyon ismerősen követi le a gondolatok cikázását, mintha a kötet nagy része az elalvás előtti, fal felé fordulós, gondolkozós állapotból szólalna meg, és a cselekmény tárgya is ezen a síkon mozog. A fontos változások vagy a cselkeményt továbbvivő kérdések mint ilyen gondolatokként, és akár partalan párbeszédekként jelennek meg, és minden rezdülést érzünk.

Kedvenc rész: Ez az én kattom, de egyértelműen a városban céltalanul bolyongó éjszakai jelenetek. Egyrészt itt is működik az egész regény fantasztikus nyelve, másrészt pedig nagyon másként tekint a városra, mint ahogy az általában szokás, úgy nézi, mint egy tájfutó terepet, amit le kell küzdenie, és ez nagyon új volt.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akiket nem zavar, ha egy olyan könyvet olvasnak, ami nem létezik. Olyanoknak, akik értik az áprilisi tréfát, de most azért picit sajnálják, hogy nem olvashatják el mégsem ezt a könyvet. Olyanoknak, akik érezték már, hogy mennyire fontos dolog a bizalom, de nem haragudnak meg, ha néha meginogtatják. Olyanoknak, akik képesek elmosolyodni, amikor ezt olvassák.

Ennyi lett volna ez a bejegyzés mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Hamarosan érkezem majd a következő bejegyzéssel, majd lepődjetek meg, hogy egy 1 és 6 lesz. Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintatok a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, lessetek be bátran instagramra vagy twitterre, vagy lessétek meg az új blogomat, amiben csak úgy mesélek, blogolok.

És semmiképpen ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

2 / 2 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén