Sziasztok,

Bálint Zsófival, a Pszt, Zsófi meseregényt olvas! blog bloggerinájával ahhoz igyekszünk fogódzót adni, hogy ha te hoznál létre olvasókört, vagy csak néhány barátoddal közösen olvastok egy könyvet, milyen konkrét kérdések mentén tudnátok azt kitárgyalni. A kilencedik posztban Édouard Louis Egy asszony küzdelmei és átváltozásai című kisregényéről beszélgetünk, az önéletírás nehézségeiről, a reményről, a kilátástalanságról, a felmutatott eszközökről, és egyáltalán arról, milyen szerepe lehet egy ilyen elmesélt történetnek a queer diskurzusokban:

Hogyan éreztétek magatokat a könyv olvasása közben, milyen terhekkel, nehézségekkel, egyáltalán, milyen érzésekkel érkeztetek?

Mit gondoltok, mi a fő szála a történetnek? Mennyire az anya felemelkedéstörténete, mennyiben a gyereknézőpont és a közös történet visszaszerzése a fő szál, mennyiben tudott személyes lenni, mennyire lehet ez a történet egy nagy kollektív szegénységszöveg?

Zavart titeket az ugráló nézőpont és a tört történetmesélés? Hogy néha az anyának szól, néha az anya saját narrálásában olvasunk, néha csak elbeszél, néha pedig gondolkodik, bölcselkedik a szöveg.

Mennyire mentetek a szövegek politikai állásfoglalásaival, akár a direkt didaktikusságával? Mit tudtatok kezdeni azzal, hogy egyszerre egy történet és egyszerre tényleg valamifajta kiáltvány ez a történet?

Amikor Édouard Louis az első könyvéhez keresett kiadót, sokan visszautasították, mert úgy gondolták, hogy az a szegénység, amit ő megír, valójában nincs is. Hiszen alapvetően láthatatlan dolgokról beszél. Mit gondoltok erről? Fontosnak tartjátok, hogy ezek az elbeszéletlen történetek elbeszélhetővé váljanak?

Mit gondoltok, mennyire jellemző vagy tipikus a queer történetekben ez a fajta elidegenedés és különösségtapasztalat a szülő-gyerek kapcsolatban? És mennyire érhető el az a fajta gyógyulás, amit a szöveg elmesél?

Azért is tartjuk különösen fontosnak Édouard Louis elbeszélését az LMBT+ diskurzusban, mert a mélyszegény vidéki melegekről beszél, akik ritkán jelennek meg ezekben a mezőkben. Volt olyan, ami miatt nehéz volt ezt a könyvet olvasni? Mit gondoltok, hogyan építhetik tovább ilyen történetek az LMBT+ mozgalmat egy a társadalom peremén élőkre figyelmesesbb és érzékenyebb mozgalommá? Mik lehetnek az első fontos lépések, hogy ezeket az embereket segítsük?

Nektek volt írásvágyatok a szöveget olvasva? Lett kedvetek elmesélni a saját történeteteket?

Hamarosan érkezünk a következő bejegyzéssel, addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Zsófi és Szilvió

Amikor nem blogolok, akkor sokszor máshová olvasok és máshová írok, hogy megteremtsem magamnak azt az anyagi biztonságot, ami mellett képes vagyok blogot írni, de ahogy láthatod is, a blog el-elcsúszik a friss megjelenések követésének és a folyamatos értékelések vágyában. Hogy ez ne így legyen, kérlek, ha teheted, támogasd a munkámat a blog Donalby oldalán.