Sziasztok,

ha még tanultok, akkor mindjárt beköszönt a nyári szünet, vagy még hozzám hasonlóan az utolsó vizsgákkal küzdötök, ha már dolgoztok, munka közben is biztosan elgondolkoztok, hogy mi mindent lehetne épp csinálni, ahelyett, ami épp akkor veletek történik. És ezeket a gondolatokat a meleg levegő vagy a légkondi zúgás sem tudja elterelni. Nekem, ha nyár, akkor pihenés és aktív időtöltés, és mindkettőben társam egy-egy könyv, így elkészült a meleg témájú nyári könyves kihívás. Fogadjátok szeretettel:

konyves_tag.JPG

1. Milyen könyvet olvastál, ami nyáron játszódik?ec.jpg

Ryan Loveless: Ethan és Cartel
Cartel vidékre költözik. El akar tűnni a világ elől a tourette-szindrómájával, tikkelésével, dadogásával, hogy nyugodtan tudjon zenét szerezni. Aztán a szomszédja, aki egy gyermekkori baleset következtében agysérülést szenved, valahogy mégis kirángatja a maga által vállalt száműzetéséből. Fantasztikus történet, szuperül megírva, amiben még mályvacukor sütögetés is lesz a barátokkal egy a tengerparton töltött nap után. És a borítótól is egyből nyári hangulatban leszek. Meg romantikusban.

2. Melyik könyvbéli helyszínre mennél vissza szívesen nyaralni a nyáron?

John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság
Fanatikusan rajongok az otthoni pihenésért is, így szívesen választanám magamnak Solomon lakását, ahol még medence is van, hála az ő szuper nagyijának, akit nem csak ezért könnyű imádni.

vagy

Michael Cuningham: Otthon a világ végén
Olvasnék, nagy sétákat tennék a vidékükön, és kávéznék a kis kávézójukban. Szeretném.

belle.gif

3. Mit olvasnál szívesen kötelező olvasmányként ezen a nyáron?covers_277184.jpg

Allan Hollinghurst: Más apától
A mű egy íróról szól a századfordulón, aki ír egy szerelmes verset, és kalandos úton kiderül, hogy meleg volt, és a szerelmes vers alanya is férfi lehetett. És hogy miért legyen kötelező?

  • Történelmi korban játszódik.
  • Nagyon jól olvashatóan szépirodalmi a nyelvezete.
  • Vastag.
  • Még nem olvastam, de kötelezőnek érzem magamra nézve a vizsgák után.

4. Melyik könyvbéli karakterrel/karakterekkel töltenél el szívesen egy estét a nyári tábortűznél?

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens lobbi
Mert fantasztikus barátai vannak. Egyszerűek, de fantasztikusak a maguk nemében. Én csak ülnék ott, nézném őket, és osztoznék abban a szeretetben, ami van közöttük. 🙂 Szeretném.

tabortuz.gif

5. Ajánlj egy könyvet erre a nyárra!

Azt ajánlom, hogy olvasgass a blog értékelései között, és ha megtetszik egy könyv, vedd rá magad. 🙂

6. Mi az első, ami eszedbe jut a nyár és a könyv szó hallatán?

Háh, kötelező olvasmányok, Egri csillagok, Légy jó mindhalálig. 😀

És az a pillanat az Egy különc srác feljegyzéseiben, amikor nincsenek határok. *.*

7.  Melyik könyvet/könyveket tervezed elolvasni ezen a nyáron?

Először kezdem a nem meleggel, mert az kevesebb: Minden nyáron olvasok már évek óta valamilyen nagyon klasszikust, mint korábban az Anna Karenina vagy Bovaryné volt. Idén a Mester és Margarita, illetve a Karamazov testvérek között agyalok. Ebből az egyiket biztosan.

Meleg témában:freegreatpicture_com-23209-color-books.jpg

 A Születésnapi kívánságlistámról a héten érkezik Becca Prior Talált celEB-je, Hayden Moore Nem játéka, és Patrick Ness Soha nincs vége című regénye. Emellett jön még Karafiáth Orsolyától a Kicsi Lili.

A könyvfesztiválról való szerzemények közül sem olvastam el mindent, így Allan Hollinghurst: Más apától és Karim Fossum: Az ördög tartja a gyertyát könyvek is befuthatnak. (A többit is szeretném a szerzemények közül elolvasni, de azokról valószínűleg nem lesz értékelés.)

Illetve szeretném a meglévő és már olvasott meleg témájú könyveket újraolvasni, hogy értékelést írjak róluk, így várhatóan újraolvasom Ryen Lovelesstől az Ethan és Cartelt, Paul Burstontól a Szégyentelent, Michael Cunninghamtől az Otthon a világ végént, és talán ha egyszer egyébként is rossz napom lesz, így nem húz le az életről az, hogy nem szeretem, akkor Róbert Katalin Színből, szívből, igazánját is.

És még tervben van, mert megvan, csak nem fért bele egy fenti csoportba sem: Zuzana Brabcová Gyöngyök éve című regénye is, így tizenegyediknek. 🙂 Majd meglátom, meglátjátok, mi teljesül ebből.

A kihívás végére engem teljesen elkapott a nyár szele, bár lehet, hogy az csak a huzat volt az ajtó és az ablak között, mindenesetre remélem, hogy ti is hasonlóan érzitek magatokat.

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ajánljatok ti is könyvet, vagy írjátok meg bátran, hogy ti hol mit válaszoltatok volna.

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A héten, mint pár sorral feljebb említettem megjelennek végre a Newkids kiadó új könyvei, amikről már a Születésnapi kívánságlistában meséltem, így annak függvényében, hogy mikor érkezik meg a futárszolgálat (láttam, hogy valakinek már megérkezett, és féltékeny is vagyok), azokat is elkezdem olvasni, aztán írok azonnal.

Addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió