LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Kibeszélős #7: Ideje beszélnünk a buzi szóról!

Sziasztok,

nagyon sok barátommal nagyon sokat beszélgetek arról, hogy miért gondolom azt, hogy a buzi szó alkalmas vagy alkalmas lehet arra, hogy azt meleg férfiakra használják. Én magam hiszek abban, hogy a szavakat vissza kell vennünk, és azzal a társadalommal kell foglalkoznunk, amely a szavakat használja, mégis nyitott volnék arra, hogy erről a témáról valódi érveket és ellenérveket olvassak, ütköztessek, de ezt nem nagyon kapom meg, pedig azt hiszem errefelé vezet a teljes elfogadás útja. Ha mást gondolsz, az tök rendben van, akár beszélgessünk is a kérdésről, sőt, de légyszi ez egymás véleményének a tiszteltben tartása mellett tegyük.kibeszelos.png

Kezdjük rögtön az elején:

Ki a buzi?

Buzi az a rohadt szemétláda, aki beállt elénk a sorba. Aki folyamatosan apróval fizet, akinek vissza kell szaladnia, mi meg várjuk őt. Buzi a főnökünk, sőt, köcsög, mert tíz perccel a munkaidőnk vége előtt adott egy tíz perces feladatot.

Buzi lehet mindenki, akit nem tartunk jó embernek, de persze elsősorban a férfiak. Nem gondoljuk, hogy azt a seggtúró rohadékot, aki nem enged minket előzni a főúton, otthon tényleg a vele azonos nemű partnere várja. Egyáltalán kiről gondoljuk azt, hogy azonos nemű pár várja otthon? Képzelj el egy férfit és egy nőt. Na, őket ebben a heteronormatív világban biztosan az ellenkező nemű partnere várja otthon. Főleg a férfiakat, merthát mégiscsak a nők várnak.

És persze feminizmus van, de mégis így gondolkodunk. A buzi pedig férfi. Mert a buzi nő, az nem is olyan rossz dolog, főleg, ha van róluk felvétel.

Játsszunk: Ha valaki mondjuk ugyanabban a sorban, ahol beálltak eléd hangosan buzizik, és az ott lévő gyereked megkérdezi, hogy mi az a buzi, akkor mit fogsz mondani? Azt, hogy az a buzi, aki beállt eléd a sorba és gonosz, vagy azt, hogy hát az olyan bácsi, aki a fiúkat szereti? Melyik volna igaz, és melyik alapján értené meg a gyereked, hogy miért mond ilyeneket a bácsi?

Mit mond el ez a buziságról?

Azt, hogy buzinak lenni rossz. Ha buzi vagyok gonosz vagyok. Deviáns. Aki beáll emberek elé a sorba. És persze tudjuk, akkor is, ha nem minden buzizáskor gondoljuk végig, hogy a buzi szó, az azt jelenti, hogy meleg. És minden, amit a melegségről gondolunk, az pont annyira rossz lesz.

Elmondok egy velünk élő példát, hogy érthetőbb legyen. Az elmúlt öt évben néha-néha jelentek meg cikkek migránsozó gyerekekről, akik az iskolai szünetekben nem buzizták, nem hülyézték, hanem migránsozták egymást. Hogy miért tették ezt? Mert azt hallották mindenkitől, hogy migránsnak lenni rossz, hiszen ők gonoszok: Letapossák a veteményest, elveszik a munkánkat, és nem fogadják el magukról, pedig mennyire, hogy így van: ők kevesebbet érnek. Így alakulnak ki az ilyen szavaink.

Mit mondd el ez a társadalomról?

Azt, hogy a nyelvhasználatával is képes kifejezni, hogy valamit rossz dolognak tart. És azt gondolja, melegnek lenni rossz dolog. Deviáns. Nem normális. Melegnek lenni egy olyan címke, amit szívesen adunk a nekünk nem szimpatikus embereknek. Akárcsak a fogyatékkal élő, a roma, a menekült, a szexmunkás jelzőket.

Akkor erre miért nem megoldás az, hogyha a buzi helyett a meleg szót használjuk?

Mert nem a nyelvhasználattal van a problémánk. A nyelvhasználat csak az el nem fogadásnak az egyik tünete. Azt gondolom, hogy nem lehet az a célunk, hogy a közösségünket mindenki LMBTGIA+ közösségnek nevezze, az azonos nemű partnerét szerető férfit pedig melegnek. A célunk az volna, hogy a társadalom elfogadja a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer, interszex, aszexuális embereket, nevezzük őket akárhogy is.

Csak hogy aktuálisak legyünk. Az USA-beli társadalmi egyenlőtlenségeket sem oldotta meg az, hogy ma már senkinek nem jutna eszébe bántás szándéka nélkül használni a néger szót. Továbbra is maradt egy szó arra, ha egy színesbőrű állampolgárt valaki meg akar bántani, és ki akarja fejezni, hogy bár a jog mást mond, ő maga nem hisz a kettejük egyenjogúságában. És nem feltétlenül gondolom azt, hogy lehet társadalmi egyenlőségről beszélni addig, amíg ez a szó nem tisztázódik. Egyszerűen elég egyszer elmondani ahhoz, hogy egy egész közösség ne érezze magát egyenlőnek.

Éppen ezért azt gondolom, hogy politikailag korrekt beszédmód konzerválja ezt a problémát. Az esélyét sem engedi meg annak, hogy 1.) valaki ne bántó szándékkal használja ezeket a szavakat, 2.) kiderüljön, hogy valaki bántót gondol rólam. Megjegyzem ugyanezt gondolom a holokauszttagadásról. Hogy jobb, ha tudjuk, hogy valaki így gondolkozik, mert azt tudjuk kezelni. A tabu csak elfed. Olyan dolgokat is, amikkel igenis volna dolgunk.

Másrészt azzal, hogy szavakat ilyen kimondhatatlan szónak tartunk, még pont nem kezeltük a lényeget. A nyelvtudomány az eufemizmus taposómalmának nevezi azt a jelenséget, amikor egy-egy szónak egy szépített (eufemizált) alakja az élőbeszéd része lesz, a korábbi szó pedig vagy kiveszik (például a nővér szó korábbi megfelelője kiveszett), vagy tabuizálódik.

A hülye szó régen nem volt tabusítva. Nem volt szitokszó. Azt jelentette, amit ma a fogyatékkal élő. A fogyatékkal élő szót pedig a fogyatékos helyett használjuk, mert a Juliska is tudja az oviban, hogy a fogyi, a foggyos, a fogyatékos, az az, aki elveszi a játékát, odaül a helyére vagy épp elállja a helyez a mászóka elől. És persze ezt nem az integrált óvodarendszerben teszi.

És míg mi minden otthont (vegyük észre, hogy ezt a szót az intézet helyett használjuk) újra és újra átkeresztelünk mert az eufemizmus taposómalma tette a dolgát, közel semmit nem tettünk azért, hogy elfogadjuk azt az embert, aki a fogyatékosságával igyekszik teljes életet élni.

Akkor?

A Büszkeség és bányászélet a kedvenc mozgalmi, aktivista filmem. Van egy párbeszéd benne:

Joe Bromley (miután az újságban lehoznak róluk, melegekről és a bányászsztrájkról egy durvább cikket): Perverznek hívnak minket!
Mark: Bromley, valami fontosat meg kell tanulnod. Emelje fel a kezét mindenki, akit hívtak már így korábban! {Mindenki felemeli a kezét} Van egy régi és tiszteletreméltó hagyománya a meleg közösségnek, ami régóta segít a bajban: ha valaki sértő nevet aggat rád, (…) elfogadod és a sajátoddá téve használod.

Tök kevesen tudják, de a queer szót, ami a melegmozgalomnak és a genderkutatásoknak is a legalapvetőbb kifejezése, korábban pejoratívan használták. Körülíróan a melegekre. Azt jelentette, hogy furcsa, különös, más. Ugye, mi Magyarországon is mások vagyunk, akiknek küzdenivalójuk van a másságukkal. Ismerjük ezt. Ne kérdezd a Pistit nőügyekről, tudod, ő olyan… furcsa.

Csak az 1980-as években került vissza a mozgalomhoz ez a szó a tudomány és az aktivizmus kemény munkájára. Döntés volt, hogy nem akarnak műszót arra, amire van igazi.

Azért beszélgetek erről sokat a barátaimmal, mert mindig szóbakerül valahogy. Buzizom magam, beszélgetünk a buzilobbiról, egy-egy slam poetry szövegről, bármiről, bárhogyan. És szerintem ez volna a lényeg.

Harvey Milk óta közhely, hogy hívd fel az ismerőseidet, mondd el nekik, hogy meleg vagy, és ezzel szerzel egy embert az ügyünknek. Mert hogy onnantól te leszel a meleg, és nem az, aki beáll elé a sorba. Azt hiszem a buzi szónak is így kellene elvennünk az élét. Attól, hogy megbeszéljük emberekkel, akik hiába kedvelnek minket, néha akár ki is csúszhat az a szó. Ha a buzi én vagyok, én, akit kedvel, akkor már nem fogja másra használni. Tényleg nem.

Mert tudni fogja, hogy azt jelenti, hogy meleg. És hogy a melegséggel nincsen semmi baj.

És akkor mostantól önfeledten buzizzunk, mert elolvastam ezt a cikket?

Ne, nyilván ne. Mert nem mindenki olvasta ezt a cikket. Jó, nem, ne ezért ne buzizz, csak okosan. Ha van egy meleg ismerősöd, szerintem néhány együtt töltött óra után tudni fogod, hogy nála lehet-e. Én azt tapasztalom tényleg többévnyi beszélgetéssel a hátam mögött, hogy azért általában lehet. Okosan. És ez nem azt jelenti, hogy lépkedj tojáshéjon, hanem azt, hogy ne bántó szándékkal használd ezt a szót.

Mert szavak nem lehetnek önmagában bántóak. De a szándékok gyakran azok.

Egy kedves cigány aktivista ismerősöm mondta még nagyon régen: Nem az a kérdés, hogy büdös cigány, vagy büdös roma, hanem hogy büdös-e.

Én csak ennyit szerettem volna.

Ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha az elhangzottakkal vagy bármi mással kapcsolatban kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna, keressetek bátran hozzászólásban a megfelelő stílusban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen érkezni Molnár Gál Péter Coming out című könyvével.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a nemrég létrehozott, de ritkábban használt személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a múlt hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

A következő bejegyzésben találkozunk, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Előző

Alternatív fülszöveg: Molnár Gál Péter: Coming out

Következő

Molnár Gál Péter: Coming out

72 hozzászólás

  1. maxval bircaman (cenzúrázott)

    Igen, jobb a „homokos” szó.

  2. RCH

    Én a buzi szót gyakran hallom mániás szinonímájaként.
    „Béla autóbuzi.”
    „Teljesen belebuzult a témába.”
    Alapból nem használom a buzi szót, de néha ez a legkézenfekvôbb, ezért nagyon kell figyelnem, hogy ne csússzon ki ilyen. Próbálom behelyettesíteni, de még dolgozom a helyes formulán 😉

  3. @maxval bircaman (cenzúrázott): na mi van, kis bolgár elmebeteg, zavar a „buzi” szó, mi? merthogy te buzi vagy. nemcsak azért, mert seggtáncra jársz a bárba, hanem azért is, mert a „buzi” onnan jön, hogy „bolgár”.

  4. @David Bowman: hülyeség. mindkettő az, ha rendszeresen, szokásként csinálja, és azt szereti.

  5. a postnak nincs igaza.

    „Az USA-beli társadalmi egyenlőtlenségeket sem oldotta meg az, hogy ma már senkinek nem jutna eszébe bántás szándéka nélkül használni a néger szót. „

    De, sokat segített rajta. Az egy érvelési hiba, hogy ha valami nem teljes, komplett, végleges, tökéletes megoldás, akkor nem is jó.

    A fő kérdést tekintve meg természetesen, az a baj, hogy a magyar társadalom enyhe többsége még mindig homofób. És igen, az is baj, hogy emiatt a „buzi” szitokszó lett. Ahogy például a „cigány” szót is használják olyankor is, amikor az illető nem etnikai, rasszbeli hovatartozásra utal.

    A homofóbiára nyilván nem megoldás az, és nem a probléma gyökerét kezeli az, ha a „buzi” helyett a „homoszexuális” szót használjuk, de segít valamennyit a tüneti kezelésben, tehát helyes dolog.

    Végül, ahogy a post is említi, leszbikusokra ritkán használjuk a „buzi” szót, tehát a „buzi” szó nem is fedi le rendesen az összes homoszexuálist. A „meleg” szó meg egy másik jelentésű szó átvétele, és szintén negatív tartalmat jelent.

    Egyébként az, hogy a legtöbb homofóbnak semmi baja a leszbikusokkal, sőt, akár be is izgul rá, nagyon szépen tökrüzi azt, hogy a sok elméleti ürügy helyett szimpla esztétikai dologról van szó. Amivel viszont az a baj, hogy a szubjektív ízlést ráerőltetni a társadalomra diktatorikus faszság.

    Én esztétikai szinten egyáltalán nem szimpatizálok a homoszexuálisokkal, eszembe se jut, még leszbikus pornót sem nézni, de olyan hülyeséggel se jönnék, hogy valamit csak azért kéne tiltani, vagy akadályozni, mert nekem nem tetszik. Ami nekem nem tetszik, azt egyszerűen elkerülöm.

    A homofóbok ezért nyilvánvalóan elmebeteg népség.

    A legjobb egyébként a homoszexuális, mert az mentes az ilyen másodlagos jelentésektől. A „

  6. clemens

    Abban igazad van hogy a megnevezések cserélgetése nem old meg semmit, ráadásul meleg lehet a kályha, vagy a napsütés, de emberre használni értelmetlen. Ezen logika alapján aki nem meleg az hideg?

    De túl sokat (lehetetlent) vársz amikor teljes elfogadást remélsz, az emberiség úgy van huzalozva hogy kiveti magából a szélsőséges magatartás formákat, legyen annak bármi oka is, és ez így van rendjén, ettől maradt fenn a civilizáció.
    Volt egy azonos nemű kollégám aki közös munkavégzéskor a szükségesnél hosszabban érintette a kezemet, amikor végre leesett a tantusz erős hányingerem támadt.
    Hasonló rossz érzés fog el az utcán buzuló férfiak láttán is, ti ebből megpróbáltok (ál)”büszkeséget” kovácsolni, ami már jelentős ellenhatást váltott ki
    Mivel közös társadalomban élünk, én is kérhetek tőletek toleranciát, kérhetem hogy az én érzékenységemet is vegyétek figyelembe?

  7. Szilvió

    @math0: Nem feltétlenül értek veled egyet, szerintem a meleg-leszbikus összehasonlításban sokkal inkább a férfi hatalommal rendelkező-családfő beidegződés miatt tűnik nehezebben elfogadhatónak, hiszen a társadalom fő működtetője mégiscsak az erős heteroszexuális férfi.
    Érdekes áttekinteni a 70-es 80-as évek posztfeminista mozgalmait, ahol republikánus nők rettegtek attól, hogy nők, pláne leszbikus (tehát nem termékeny, nem családanyaként működő nők) átveszik az irányítást a nők felett.
    Egyszerűen csak mindenki attól fél, ami nem az ő életformája, és ha az is teret kap, akkor veszélyeztetve érzi a saját életét.
    Tök fontos volna megérteni, hogy sem a házasságod, sem a szexuálisod nem lesz jobb vagy rosszabb attól, hogy azonos nemű párok házasodnak és szexelnek.

    A többiről pedig, nem akarok mi lett volna, ha feltételezésekbe bocsátkozni, de az afroamerikai kisebbség kapcsán éppen úgy felirható az a taposómalom, ahogy a fogyatékkal élők esetében, lsd. fekete, színesbőrű, afroamerikai… Igazából rengeteg energiát ölt abba a mozgalom, hogy lecserélje a szavait, nem tudom, hogy mi lett volna, ha ebbe bele se kezd, re az én hipotéziseim adottak.

  8. Bafana

    Meleg az éghajlat vagy a rezsó. Vagy a leves, amit szeretnék megenni. Tehát a „meleg” szó sem jó.
    Aki elénk áll a sorba, apróval fizet stb. arra szerintem kevesen mondják, hogy „buzi.” Inkább „f@sz”/3,14csa, de akkor a nemi szerveket is nevezzük át?
    Szerintem megfelelő szó a „buzi”. Esetleg a „homokos” vagy ennek a kedvesebb változata a „homár”.
    Szóval én maradok.

  9. Szilvió

    @clemens: De hogy szélsőséges magatartás volt a bikini és a vegyes házasság is, ahogy a nők háború utáni munkában maradása, a fogamzásgátló használata, a miniszoknya vagy épp a tükörszelfi is. Talán egyszer két egymást szerető ember is lehet normális, anélkül, hogy te is végiggondolnád, hogy elfogadod-e őket. Mint ahogy tükörszelfit csinálsz. 😉
    Ehhez a társadalomnak időre van szüksége, én igyekszem segíteni ebben, de üsse kő, a teljes elfogadásig tudok várni pár évet. 🙂
    Picit komolyan is válaszolva, a melegmozgalomnak, ahogy bármilyen más mozgalomnak is szüksége van egy végső ideára, amiért tesz, a teljes elfogadás az ilyen, nem gondoljuk, hogy holnapra ez lesz. De dolgozunk az ügyön a magunk eszközeivel.

  10. Szilvió

    @Bafana: Bámulatos, hogy milyen jó hozzászólást írtál a cikk elolvasása nélkül. 🙂

  11. Szelid sunmalac

    Siman buzizom a haverom. De ha valaki ugy buzizna le, ahogy te irsz rola, azt pofan baszom. Igen, neha tultolja, mert nem feltetlen akarok a szerelmi eleterol minden reszletet tudni, de elnezem, mert meg egy ilyen jol nevelt es joszivu embert nem nagyon talalnek baratnak.

  12. @Szilvió: a válaszod totál zavaros. Még az is érthetetlen, hogy melyik állításomat vitatod, és hogyan lenne ellenérv az, amit írtál. A kommented igazságtartalma még csak ezután lenne érdekes, de egyébként az is csupa zavaros álmodozás, köze sincs semmiféle tényekhez, vagy a valósághoz annak, amit írsz.

  13. @Szilvió: Szóval a kommenteddel „csak” a következő bajok vannak:

    1) a logikája
    2) a tényszerűsége

  14. @clemens: „nem old meg semmit”

    te is a Nirvana érvelési hibába esel: a „a mindent megold” és a „nem jó semmire” között még sok fokozat van. Az elnevezések cseréje igenis egy ilyen köztes fokozat: segít.

  15. @clemens: „az emberiség úgy van huzalozva „

    Az emberiség nincs úgy huzalozva. Az ókori görögöknél a homoszexualitás elfogadott volt. Hülye vagy és műveletlen.

  16. Szelid sunmalac

    Nem fontos hogy hivok valamit. Csak hogy ertheto legyen: egy csacsi-parkban, ahol mentett szamarakat apolnak, van ket birka. mar messzirol futnak hozzam es ugy bujnak mint egy kiskutya. A kedvenc allataim.
    Aztan itt van ez az arrogans, idiota, fasz birka, akivel egyetlen ertelmes szot nem lehet beszelni, mert keptelen felfogni barmit is, csak bofog.
    Birka / birka…. buzi / buzi

  17. Szelid sunmalac

    @math0: Nem csak a gorogoknel, a romaiknal is nagyon sok evszazadon keresztul. Kevesen tudjak, de a kozep es felso osztalyban a fiukat barati ferfiak vezettek be a tarsadalmi es politikai eletbe, hogy a szexrol ne is beszeljunk. Akinek nem volt ilyen partfogoja, nem nagyon jutott sehova

  18. ludwigvan

    Sziasztok!
    Szerintem semmi gond azzal, hogy egy szó egyszerre „csúnya” szó és „normális” szó. Egy csomó ilyen van. Tuskó, csíra, káposzta, ökör, barom, majom, kutya. Az olyan szavak, mint a fasz, segg(lyuk), pina, geci, szopás – a szexről való beszélgetésben tök normálisak, egyéb szövegkörnyezetben szitokszavak. Meg tudunk sérteni valakit azzal, hogy deszkának nevezzük. Van, hogy az „anyád”, „apád” is sértés. Tehén, paraszt, tirpák, román, takony, genny, stb.
    Talán, inkább azok a szavaink ritkábbak, amiket nem tudunk szitokként használni. Szóösszetételekben pedig még több lehetőségünk van.
    Sajnálom, hogy bizonyos szavakat „kitiltanak”, mert szitokszónak is lehet őket használni: pl. süket. Ehelyett már siketet kell használni. Szerintem baromság. Vagy a „néger”, amit nem is használt senki szitokszóként, csak az amerikai ex-rabszolgatartó lelkiismeretfurdalás miatt mi se használhatjuk. Helyette mondhatunk feketét, aztán tisztázhatjuk a félreértést, hogy most a hajáról vagy a bőréről beszéltünk – ami barna ugyebár.
    Szóval, ugyanez van a buzival is. Nekem simán belefér, hogy a szomszédom buzi, mert férfi létére férfiakkal kefél, és a kolléganőm is buzi, mert ő meg nőként a pináért van oda. Ugyanúgy, ahogy az a paraszt is egy buzi, aki beállt elém a sorba. Az a paraszt pedig, aki barmot, ökröt nevel, búzát termel – ő a társadalom hasznos tagja, aki közmegbecsülésnek örvend.

  19. ebella2

    A szavakon kár lovagolni. Lehet szép szavakat is megalázóan használni és un. nem szép szavakat is kedvesen. A buzi meg egy bevett perojatív szó a homosexuálisokra és amikro nem ilyen minőségében használjuk, akkor azt fejezzük ki, hogy egyenértékű szemünkben akire mondjuk, a kevéssé tisztelt buzikkal. És ez nem azt jelent, hogy az meber nem lehet jó viszonyban egy buzival, aki tud viselkedni és nem nyomul akár csak egy picit is, csak azt hogy általában nem szerti akik férfi létükre szívesen megdugnák, miközben ő férfi. Az meg szerintem természetes.

    Ráadásul ott a gyerekkori tapasztalat, mikor a kövécében fiatal tizenéveseket néztek meredt szemmel és közben simogatták magukat (extra undor és nem egyszer, véletlenül), vagy ugyancsak félig gyerekként meg akaták környékezni elég hányingertkeltően, felnőtt férfiak.

  20. ebella2

    @ludwigvan: Jól megfogalmaztad.

  21. ebella2

    @math0: Meg a pedofília is. Sőt az még ötven éve Európában is elfogadott volt. Én láttam Dániában kirakatban gyerekpornó újságot. Akkor mert egy időben szabad, sőt természetes volt, ma mindenkinek tűrni kell, ha gyerkként (vagy a gyerekét) meg akarják baszni felnőtt férfiak?

  22. Sir Galahad

    Mindenekelőtt gratulálok a szerzőnek, szellemesen és elegánsan ír. Szerintem az érintetteknek az a baja a buzi kifejezéssel, hogy azt kívülről aggatták rájuk, ezért ellenséges hozzáállást jelez. Van a meleg kifejezés, azt ők maguk találták ki, ezért pozitív hozzáállást jelez. Én pont ezért nem használom egyiket se, maradok a semleges homoszexuálisnál.

  23. @Szilvió: „Tök fontos volna megérteni, hogy sem a házasságod, sem a szexuálisod nem lesz jobb vagy rosszabb attól, hogy azonos nemű párok házasodnak és szexelnek.” Viszont a szórakozásomat rontja ha minden filmben és sorozatban néznem kell ahogy két izzadt férfitest összefonódik a kvótabuziság jegyében.

  24. Szilvió

    @eßemfaßom meg áll: Sokkal egyvéleményebben vagyunk, mint gondolnád.

  25. Zetor 2000

    „Játszunk: Ha valaki mondjuk ugyanabban a sorban, ahol beálltak eléd hangosan buzizik, és az ott lévő gyereked megkérdezi, hogy mi az a buzi, akkor mit fogsz mondani? Azt, hogy az a buzi, aki beállt eléd a sorba és gonosz, vagy azt, hogy hát az olyan bácsi, aki a fiúkat szereti? Melyik volna igaz, és melyik alapján értené meg a gyereked, hogy miért mond ilyeneket a bácsi?”

    Itt jön képbe szerintem a gyerek nevelésének kérdése, hogy egy idő után – kellően éretté válva – maga is el tudja dönteni, mikor melyik szónak mi a valós jelentése.
    Lehet, hogy aki beállt elénk a sorba, az buzi. Az is lehet, hogy nem, mert megrögzött nőfaló, csak időben beállt a sorba körbenézés nélkül. A férfiszerető férfi is buzi, de mégis meg kell tanulni ezeket a szavakat helyükön kezelni, és értelmezni, azaz a sértő szándékot tényleg olyan szavakkal kimondani, hogy azok célt érjenek.
    Ilyen például szerintem a „nigger”, amit az amerikaiak szeretnek mondani a feketékre, amikor nagyon beléjük akarnak állni. Felénk, itt meg teljesen elfogadott, hogy négerezzük a sötétbőrűeket. Pár éve volt egy cikk, hogy egy amerikai híresség talált nálunk egy csomag Negro cukorkát. Ki is akadt rendesen, pedig a cukorka atyja Pietro Negro volt… szóval kell a buzizáshoz, négerezéshez kellő műveltség is…

  26. Szilvió

    @Sir Galahad: Én nagyon sokáig nem értettem mi a különbség a meleg és a homoszexuális között, de aztán André Aciman magyarországi látogatásán a szinkrontolmács végig a homoszexuális szót használta, és azt gondolom, hogy egy csomó helyen tök idegenen hangzik ez a picit orvosi beütésű múszó. 🙁 De nincs bajom a használatával, csak van egy ilyen kis mellékérzésem vele kapcsolatban. Szerintem a buzit is gyakrabban használom a homoszexuálisnál. 😀

  27. Szilvió

    @Zetor 2000: Igazából 6-10 éves kor körül alakul ki a gyerekeknél az anyanyelv használatának ez a szintje, ezért mertem erre így hivatkozni. (Tök véletlen, de alapszakon nyelvészet tanultam, és innen tudom, meg figyelem az unokahúgaim nyelvelsajátításait is.) A többit adom. 🙂 Legyünk okosak! 🙂

  28. a” játszunk” részt azért a meleg szóval is le lehetne játszani, magyarázd meg a gyerekednek, hogy mitől másképp meleg az a bácsi a szép színes ruhában mint apa akihez oda lehet bújni amikor fázik a kölyök.

  29. Sir Galahad

    @Szilvió: Nyilván más egy érintett és egy kívülálló szóhasználata.

  30. Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel

    @math0: “
    Én esztétikai szinten egyáltalán nem szimpatizálok a homoszexuálisokkal” hát rég röhögtem ekkorát

  31. BiG74 Bodri

    @Látens Inszinuáció:
    Ez egyfajta fóbia nálad, ami érthető, és valahol betegség is. Látható a cikkben említett gondolattársítás is. Az általad említett aljasságok nem csupán a homoszexuális férfiak esetén aljasságok.

    A büszkeség napja pedig szerintem arról szól, hogy egy normális homoszexuális bátran vállalja identitását.

  32. CSOKKI MÁLNA

    Spartacusról az terjed az ókori Rómában , hogy buzi..
    Kihirdeti, hogy ezer nőt tesz magáévá az arénában nyilvánosan, hogy elejét vegye a pletykának.
    Ötszáz után kissé megpihen. Hétszáz után kiveri a hideg verejték, de folytatja,végül 999 után nem bírja tovább és összeesik.
    Mire a tömeg:
    -Búzi, búzi ! 🙂

  33. Fikalnyik Eugén

    „Mert a buzi nő, az nem is olyan rossz dolog, főleg, ha van róluk felvétel.”

    Hát nem tudom, egy Ungár Klára-Lang Györgyi összecsapást nem néznék végig szívesen.

  34. nincs1agy

    @Fikalnyik Eugén: Ez olyan dolog, hogy sok nő bírja a férfi buzikat.Mondjuk nem a durva szexet nézni, hanem mondjuk ahogy egy szórakozóhelyen enyelegnek egymással, fogják egymás kezét , romantikáznak stb.
    A férfi és női agy különbsége ez is. A férfi az ágyra koncentrál, a nő az oda vezető útra.:)

  35. registerz

    @math0: A történelmi kutatások alapján a görögöknél nem a fartúrás volt a menő dolog, hanem a két comb közé… Pinahiány esetén, hosszú évekig háborúban a seregben, nők nélkül. De attól még ugyanúgy ratyik…

  36. @ludwigvan: „Tuskó, csíra, káposzta, ökör, barom, majom, kutya.”

    Ezek egyike sem embercsoport az elsődleges értelmében.

    ” Az olyan szavak, mint a fasz, segg(lyuk), pina, geci, szopás – a szexről való beszélgetésben tök normálisak”

    Ezek sem.
    .

    „Van, hogy az „anyád”, „apád” is sértés.”

    Itt viszont az az egyértelmű, hogy ezekben a sértésekben nem az a sértés, hogy valakire azt mondjuk, hogy apa vagy anya.

    ” Tehén, paraszt, tirpák, román, takony, genny, stb.”

    A paraszt és a román, amennyiben a románt is használják szitokszónak, számomra ez nem ismerős, ezek jó példák. ezekkel hasonlóan az a baj, mint a buzival. A tirpák azért nem, mert szerintem nem sok ember azonosítja magát így, magyarul.

    ” Szerintem baromság. Vagy a „néger”, amit nem is használt senki szitokszóként, csak az amerikai ex-rabszolgatartó lelkiismeretfurdalás miatt mi se használhatjuk. „

    Szerintem meg te vagy barom.

    „Helyette mondhatunk feketét, aztán tisztázhatjuk a félreértést, hogy most a hajáról vagy a bőréről beszéltünk – ami barna ugyebár.”

    A mondatszerkezetből világos, hogy jelző vagy főnévről van szó.

    Nem jutottál nagyon messzire a dolgok felfogásában, te kis tuskó paraszt!

  37. @Látens Inszinuáció:

    „Magam például majdnem abúzus áldozata lettem, mikor tíz évesen a nevelőotthonban egy 17 éves buzeráns molesztálni próbáld, miközben éppen aludtam. Szerencsére megúsztam, kifutottam a hálóból.”

    Gondolom, az illető férfi volt, mégsem utálod a férfiakat, magyar volt, mégsem utálod a magyarokat. Aki az ilyet általánosítja, az bizony maga a beteg.

    „Ezért nem elmebeteg vagyok, csak utálom az összeset.”

    De az vagy.

    „Ugyanis ha valakit megtámadt egy pitbull gyermekkorában, és felnőttként nem szereti ezt a kutyafajtát, akkor máris elmebeteg?”

    Ha nem szereti, akkor még nem. Ha elkezd pitbullokat lelövöldözni, akkor igen. A párhuzamban jelentős különbség, hogy a pitbull nem ember, így a pitbullok lelövöldözése az, ami kb egy szintre hozható a homoszexuálisok elleni gyűlöletkeltéssel.

    Én arról beszéltem, hogy valaki homofób, azaz gyűlölködik a homoszexuálisok ellen, uszít, aktivista, tojást dobál, és ilyenek.

    „Egyébként előítélet nincs, csak az előző generációk tapasztalatának átvétele van.”

    Ezt egy makákó is így csinálja, de egy homo sapienstől többet várhatunk el.

    „Azaz ahhoz, hogy ne rühelljük a buzikat, az kellene, hogy ne legyen botrányok a papság körében,”

    Várjál már, a papokat is utálod?! Szoktál misén tojással dobálózni?!

  38. @Látens Inszinuáció: a pedofilok nagy része heteroszexuális férfi. miért nem a heteroszexuális férfikat gyűlölöd? ne, a heteroszexuális férfiakat kéne akkor betiltani?!

  39. @ebella2: neked se sikerült felfogni, hogy az áthallással van a gond.

    ” nem nyomul akár csak egy picit is, csak azt hogy általában nem szerti akik férfi létükre szívesen megdugnák, miközben ő férfi. „

    a legtöbb homoszexuális férfi szerintem a legtöbb férfira nem nyomul. ahogy a heteropszexuális férfiak se nyomulnak minden nőre.

    továbbá,ha egy nő azért gyűlölné a férfiakat, mert egyszer egy férfi nyomult rá, akivel nem akart lefeküdni, akkor joggal azt mondanánk rá, hogy beteg.

    „Ráadásul ott a gyerekkori tapasztalat, mikor a kövécében fiatal tizenéveseket néztek meredt szemmel és közben simogatták magukat (extra undor és nem egyszer, véletlenül), vagy ugyancsak félig gyerekként meg akaták környékezni elég hányingertkeltően, felnőtt férfiak. „

    nekem nincs ilyen tapasztalatom, sajnálom, ha ilyen szörnyű gyerekkorod volt, de ahogy mondtam, ennyi erővel majdnem az összes nő utálhatná az összes heteroszexuális férfit.

    nagyon sötét vagy.

  40. @ebella2: idióta vagy. szalmabáb érvelés az, amit csinálsz. gy.k. érvelési hiba.

    1) a kérdés az volt, hogy belénk van-e huzalozva a homoszexuálisok gyűlölete. nincs.
    2) a pedofília kapcsán nem vagyok benne biztos, hogy mely korban, hány éves kortól, mely országban volt elfogadott. szerintem te se tudod, csak kamuzol.
    3) de ha mondjuk viszonylag fiatal kortól elfogadott volt bizonyos korban bizonyos országokban, akkor ebből mi következik? az, hogy ez sincs belénk huzalozva. ennyi.

    4) ezen túl az, hogy mit fogadjunk el, vagy mit ne fogadjunk el, az jóval bonyolultabb kérdés annál, mint amit ide fingottál

  41. @clemens: „az emberiség úgy van huzalozva „

    még valamit. a homoszexualitás részben huzalozott dolog. ha a huzalozás mentség, akkor komoly komly önellentmondásba keveredsz magaddal

  42. @Sir Galahad: „Van a meleg kifejezés, azt ők maguk találták ki”

    A FASZT

    http://www.nyest.hu/hirek/miert-melegek-a-melegek

    komolyan, tőled sose láttam eddig mást, csak idiótábbnál idiótább hazugságokat. műveletlen, idióta barom vagy.

  43. Rómaikömény

    Amikor a lányom kérdezte, hogy mi az a buzi, mondtam, hogy csúnya szó,de arra mondják,ha két férfi szerelmes.és a meleg a szép szo, amit Pamkutya is használ.ennyi elég volt neki.a köcsögöt is kérdezte,arra egyelöre annyit mondtam, hogy csunya szo.

  44. @Szilvió: pedig a homoszexuális az egyetlen nem pejoratív megnevezés.

  45. @Fikalnyik Eugén: egy Orbán Viktor Müller Cecília összecsapást sem. ez egy másik kérdés, kár volt idehoznod!

  46. @registerz: FASZT.

    az ókori görögöknél a homoszexualitás férfiaknál anális szexet is jelentett, és jellemző volt kulturális körökben.

    en.wikipedia.org/wiki/Homosexuality_in_ancient_Greece

    fingod nincs semmiről, ne reklámozd!

  47. nincs1agy

    @registerz: A görög-római világban az volt a menő, ha valaki aktív volt és nem passzív. A homoszexuális aktus során a passzív fél volt az alárendelt, ez volt a lényeg, vagyis a dominancia az aktív fél részéről.
    Egy befolyásos római férfi a feleségén és női szeretőin kívül többnyire egy rabszolga fiút tartott erre a célra, illetve olyan férfiakat, akik általa akartak előre jutni.

  48. nincs1agy

    @math0: A pedoifilok nagy része biszexuális. Közömbös számára a megrontható gyerek neme..

  49. nincs1agy

    @math0: Miért is? Pedofil papok? Ságváris tanár?Nem fiúk voltak a célpontok?

  50. nincs1agy

    @ludwigvan: Ha megnézed, a buzik nagyon ritkán vállalják kommentben, hogy ők buzik. Ha egy homofób buzizni kezd, többnyire egy „hős hetero lovag” kel homoszexuális embertársai védelmére, aki egyébként „dúskál a nőkben”,és full hetero csak éppen nem szereti a homfób nácikat, ezért emeli fel a szavát..:)

  51. Naegleria Fowleri Jr.

    Nagyon nem vagyok a buzilobbi barátja, de homofób sem vagyok. Nem érdekel a Pride vagy annak betiltatása, a vonulók, tojásdobálás vagy a tojásdobálók. Számomra ez egy tőlem távol eső világ, akárcsak Uganda: tudok pár nevet, tudom, hogy van történelme, vannak problémái, de magasról leszarom.

    Viszont igen jó húrokat pengettél meg a cikkben.
    Végiggondoltam, hogy az én madártávlatú nézőpontomból is mikor, milyen értelemben használom a buzi szót.
    1. „olyan vagy, mint egy rossz buzi” – ismert szólás és egyértelműen a homokosokból indul ki, de nem homokost bántok vele. Persze kérdés, hogy ha egy homokos ismerősömnek teszem szóvá, vajon miért sértődik meg, ha egyáltalán.
    2. „de buzi vagy” – igen, szemét voltál és ezt szóvá teszem. Még sok dologgal lehet helyettesíteni. Egyértelmű, hogy nem arra utal, hogy a másikat saját neméhez vonzódónak titulálja.
    3. 2 homokos ismerősöm is úgy jelölt meg előttem harmadik személyeket, hogy „az is buzi”. Ők az eredeti értelemben használták(és igen, vélhetően egy buzi nem fogja a buzi szót a dehonesztáló értelemben használni), de azt sem tartom jónak, hogy „elniggeresedik” a szó, vagyis csak az adott réteg használhatja büntetlenül, de mindenki másnak tiltott.
    4. A házasság vagy az örökbefogadás kérdésekor mindig „meleget” mondok. Nem azért, mert jól akarok velük bánni, hanem csak ezeknek a kifejezéseknek van gyökere: melegházasság, meleg párok örökbefogadási lehetőségei. A buziházasság szót ugyan megértenék, de túl mesterséges. Kb. mint a „fekete színű emberek” használata a feketék helyett.
    Az örökbefogadás szóval kombinálni meg szinte nem is lehet, mert többértelmű lesz.
    5. „melegpornó” – érdekes, de sose használtam a buzipornó kifejezést. A „melegpornó” szót sem hiszem, hogy nagyon használtam volna(egyszer panaszkodtam, hogy rühellem azokat a pornóoldalakat, amik keverik a két kategóriát default beállításként és tőlem várná el, hogy szűrjem le, ha „valami nem érdekel”)
    6. „melegjogok, melegjogi” – sose használnám a homokos-jogi vagy buzijogi kifejezéseket, mert ugyanúgy életképtelen szó-összetételek.
    7. „melegbár” – sose használtam a buzibár-kifejezést, de emlékszem, hogy a 90-es években még elég gyakran volt hallható. A „homok-bár” vagy „homo-bár” halott ügy…

    A buzi szó visszavételét nem hiszem, hogy lehetséges kivitelezni.
    Azt is kétségenek tartom, hogy bármelyik szó ügyesen kisajátítható lehetne.
    Anno az amcsiknál a 60-as években a lobbi nagyon ügyes volt és elterjesztette a „gay” szót(szépen lereparálva magukról a pedofilokat), ami addig is létezett, vidámat jelentett(lásd Gay hussar étterem, London, UK), de a kihalás széléről visszarántva új jelentést adott neki, amihez megfelelő alapot jelentett a szó eredeti jelentése, hangulata(ha mondjuk valami régi harceszköz vagy kihalt, rokonságot jelző szó lett volna mondjuk Shakespeare idejéből, más hatást keltett volna, ebben biztos vagyok).

    Nálunk ez nem működik. Nálunk nem lehet egy „vidám” jellegű, kihalni készülő szót találni, ami pedig van, azok vagy mind már eleve használhatóak és használandóak pejoratívan, vagy pedig a polkorrektség hegyében kovácsolták a libsi orkok.
    Buzi – Homokos – Meleg – vagy a képmutató cégek és politikusok PR-osai által arcunkba lóbált „LMBTQ”. Ez a pár szó, plusz a „leszbi” van. Nem túl terjedelmes lista.
    Az amcsik valóban több lehetőséggel élhetnek: gay, fey, fag, faggot, homo, lesbian, dyke, butch, femme, sőt ha jól tudom, egész külön szótáratok van a különböző dolgokra(72 nem, gender és vonzalom nem triviális, lineáris kombinációinak a száma talán igényli is ezt).

    Szerintem ez az egész nyílt „buziskodás” túl új keletű még nálunk és ezért nincs irodalma.
    Nem megfelelőek a szavaink, nem határolják el élesen a dolgokat és így egymásba csúsznak(he-he) a dehonesztáló és tisztelő szándékkal mondott verziók.
    Ráadásul lehet ebben egy generációs kérdés is. Engem elgondolkodtatott anno ez a pride-on készült 444-es videó, amin az öreg bácsi örömmel nevezte magát buzinak, míg az LMBTQWERTY-hülyeséget nevetségesnek tartotta: http://www.youtube.com/watch?v=-PEsbJ3h6N0&t=4m25s

    Vagy itt is lesz egy tudatos és a többség felé nem diktálni akaró lobbi, ami okos ajánlásokat tesz a sajtó, az akadémia és a közszereplők elé vagy hagyjátok, hogy maguktól importálódjanak a különböző szavak. Ha a harmadik út felé tendáltok, ami szerint majd to jól megmondjátok a tutit és ráerőszakoljátok a többségre a kéthavonta változó divatot(ahogy eddig is), az tiszta bukta lesz és minden marad a régiben.

  52. Szilvió

    Sziasztok,
    tök köszönöm mindenkinek az érvényes hozzászólásokat, a nap közben követtem őket és örültem nekik, most viszont nekiállom visszaolvasni és moderálni azokat a kommenteket, amik nem érveltek, csak személyeskedtek. Szerencsére kevés ilyen van, és tényleg köszönöm, hogy konstruktívak vagytok főleg, viszont nem szeretnék egymással kapcsolatos személyeskedésnek teret adni. :)Ű
    Köszi a megértéseteket, és írjatok továbbra is. 🙂

  53. Szilvió

    @nincs1agy: Alapvetően pszichológusok szerint a pedofil számára még az a test vonzó, amelyeknek nem alakultak ki igazán a nemi jegyei. Értsd: nincs cicije, nem szőrös a karja. De tök izgalmas kutatás volna azt vizsgálni, hogy az intézmény berkein belül történő pedofil zaklatásoknak és a családon belülinek milyenek a fiú-lány arányai például. Valamiért azt gondolom, hogy a lányokat otthon zaklatják, de nem tudom bizonyítani ezt, csak elgondolkoztam a kommenteden.

  54. Szilvió

    @Rómaikömény: A Pamkutyás résznél már nagyon mosolyogtam, köszi, hogy leírtad a tapasztalatod. 🙂

  55. nincs1agy

    @Szilvió: Nyilvánvaló, hogy a pedofíliának nincs nemi irányultsága, pont amiatt, amit leírsz.Bár sztem, hogyha az illető felnőtt kapcsolataiban homoszexuális egyébként, akkor inkább kisfiúkat fog keresni. Ha felnőtt kapcsolataiban hetero, akkor viszony mindegy neki, hogy milyen nemű az áldozat.

  56. szanalmas

    Ha egy kifejezés a szótárban megkapja a „pejoratív” jelzőt is, felesleges rajta merengeni, hogy mit kezdjünk vele. Lásd tirpák, cigány, zsidó, buzi. A köcsög is megszívta szegény.
    És a büdös kurva anyja sem biztos, hogy büdös!
    Nyilván az is idióta aki az Uncle Ben’s rizs nevét sértőnek találja, meg aki a néger királyt egy régi könyben déli kirányra cenzúráz. Az idióták stabilan idióták minden szinten!

  57. nincs1agy

    @szanalmas:

    „Nyilván az is idióta aki az Uncle Ben’s rizs nevét sértőnek találja”

    De azért a térdre boruló demokrata képviselőknek sikerült a rabszolga kereskedelemmel foglalkozó afrikai Ashanti királyság zászlóját a nyakukba tenni :

    http://www.youtube.com/watch?v=_O3CZYkQfOs

    :)))

  58. Andy73

    Én örülnék, ha a meleg barátság azt jelentené amit eredetileg, és nem a homoszexuális kapcsolatot. Magyarul nem tetszik, hogy lenyúlták a meleg szót.
    Persze a globális felmelegedés mindent megváltoztat.

  59. Andy73

    Elhiszem, hogy a buzi sértő lehet, ezért maradhatunk a homoszexuális szónál. Az mindenkinek korrekt lehet, még akkor is, ha hosszabb. A meleg szó jelentése már foglalt. Egyetértek a szerzővel, hogy nem az elnevezés a lényeg.

  60. phls

    @math0: A „fekete” szóról: „A mondatszerkezetből világos, hogy jelző vagy főnévről van szó.”
    Ha már mindenkit lepattogsz, nem kéne összekeverned a szófajt a mondatrésszel. A „jelző” az utóbbiak, a „főnév” az előbbiek közé tartozik. Adott esetben a főnév is lehet jelző egy mondatban.

    @math0: A „fekete kislány”, „fekete babám” számtalanszor előfordul a magyar dalokban (hogy ezekből mennyi a nép- és mennyi a mű-, azt nem tudom, de nagyjából mindegy is.) Az biztos, hogy nem éppen néger leányzóra utalnak velük.

    Amúgy a cikk érdekes gondolatokat vet föl, de sztem nem kell túlspilázni. A szavak jelentése sokszor erodálódik, átalakul. (Többek közt) a píszí jegyében sokszor igyekszünk valami új kifejezést találni. S ezt aztán ugyanúgy (sőt: egyre rövidebb idő alatt) utoléri a végzete. Tanulságos példa a nigger – néger – fekete – színesbőrű – afro-amerikai sor. Mi lesz a következő? Bár ez utóbbi túl mesterséges (mint a „súlyproblémával küszködő” körülírás), aminthogy a homoszexuális is túl „tudományos”, „orvosi”, ahogy valaki már megjegyezte. Lehet, hogy ők – épp ezért – tovább bírják.

    De nem a végtelenségig. Gondoljunk arra, hogy a „trágya” régebben ételízesítő volt, s a „naccsága” sem éppen az a tisztelettel ejtett „nagysága” a cselédlányok ajkán (mármint a letűnt világban). Még millió példa hozható fel.

    Azokkal értek egyet, akik szerint az emberi érzésünk, a hozzáállásunk sokkal fontosabb, és ezen az alapon próbáljuk minél kevésbé bántó módon kifejezni a „kényes” mondanivalónkat. Ebben az is benne van, hogy nem csak azt veszem figyelembe, hogy én hogyan értékelek egy adott kifejezést, hanem az is, hogy az a címzettnek mit jelent.

  61. @phls: ” A „fekete kislány”, „fekete babám” számtalanszor előfordul a magyar dalokban”

    Abból mit nem fogtál fel, hogy „főnév”, te idióta?! Szerinted a „fekete” ezekben a példáidban főnév?! Nem, nem az. Olvasd vissza, hogy mit írtam erről!

  62. phls

    @Andy73: „Én örülnék, ha a meleg barátság azt jelentené amit eredetileg, és nem a homoszexuális kapcsolatot.” – Azt jelenti, ugyanis ‘homoszexuális kapcsolat’ értelemben egybe kell írni: melegbarátság. És nemcsak így írjuk (sokak számára ez ingoványos terület), hanem így is mondjuk, egybe. Ezzel elég jól szétválasztható a két értelem mindenki számára. Ez ugyanaz a jelenség, mint a „hajléktalan ember” szókapcsolat és a „hajléktalanszálló” összetett szó esete. Az elsőben a „hajléktalan” melléknév, a másodikban főnév.

    És ha már nyelvészkedésre vetemedtem, talán nem nagy nyelvtannácizás, ha azt kérem a szerzőtől – aki a saját bevallása szerint alapszakon nyelvészetet tanult –, hogy a kijelentő módú „mond” legyen csak egy d-vel (Mit monDD el ez a buziságról/társadalomról?), cserébe a felszólító módú „JátSZunk” meg legyen két sz. Kössssssz 🙂

  63. phls

    @math0: Tehát ha én a feketét szeretem, te meg a szőkét, akkor én a négerekhez vonzódom, te meg a franc tudja kikhez, mondjuk a kínaiakhoz?! Egészségedre! És mi van, ha látok egy feketét a bárpultnál?

    Látod, hogy olyanhoz szóltam hozzá, amit te állítottál, méghozzá hibásan. Ilyenkor kijön belőled az állat. Ez csak úgy lehet, hogy máskor meg bent van.

    Tanulj meg magyarul. Üdvözlöm a kedves családodat, uncsikám!

  64. phls

    @math0: A gondolkodásod nagyon egydimenziós, mondhatnám primitív. A „szőke” ugyanis itt másodlagos. Ami abból is látszik, hogy nyitva hagytad azt a neked túl magas tudományos kérdést, hogy mi van a feketével a bárpultnál. Rágódj rajta egy kicsit, pistike!

    @Szilvió: kösz a javítást, de kérem még a második mondd-ot is (Mit mondd el ez a társadalomról?).

  65. klimahisztiverseny győztes

    Egy fontos kerdest nem emlitett a posztolo.
    Hogyan kene hivni a buzi modon viselkedo homoszexualist ?
    Ha egy meleg pofatlanul elenk all a sorban az duplabuzi vagy buzibuzi, netan buzimeleg ?

  66. Andy73

    @phls: Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget.
    Akkor ez jó lenne, ha nem lenne kétértelmű.

  67. phls

    @Andy73: Nekem nem kétértelmű. Soha nem gondoltam, hogy e szólásban a „meleg”-nek az eredetiétől különböző lenne a jelentése. Rossz az, aki rosszra gondol 🙂

    @math0: Te nagyon szőke vagy. Úgy is mondhatnám, hogy nagyon másodlagos, vagyis sokadlagos, jelentéktelen, zéróközeli.
    Bárpult-probléma? Nem sikerült? No nem baj, pistike, majd a középső csoportban. Addigra talán már szobatiszta is leszel.

  68. Szilvió

    Sziasztok,
    több szó esett azóta moderált kommentekben (LOL) arról, hogy mi alapján törlök kommenteket.
    A blognak két szabálya van, ne legyél homofób és legyél kedves. Azt hiszem, mindkettővel tök rugalmas voltam a poszt alatt, de egymás selejtezése, idiótázása számomra nem fér bele.
    Egyszerűen nem szeretnék nekik felületet adni. Köszi a megértéseteket.
    Pacsi.

  69. Naegleria Fowleri Jr.

    @nincs1agy:

    „De azért a térdre boruló demokrata képviselőknek sikerült a rabszolga kereskedelemmel foglalkozó afrikai Ashanti királyság zászlóját a nyakukba tenni :

    http://www.youtube.com/watch?v=_O3CZYkQfOs

    :)))”

    lol

  70. nincs1agy

    @Naegleria Fowleri Jr.: Végül is ha nincsenek az ashanti rabszolga kereskedők, Floyd ősei sem kerülnek az USA-ba, és akkor nem akciózhatnának szemforgatva, krokodil könnyeket hullatva.

  71. Naegleria Fowleri Jr.

    @nincs1agy: Ez a logika sajnos rock-solid… csak kicsit aláássa a nagy self-victimizationt, amit olyan nagy elánnal űznek manapság.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén