Sziasztok,

a mai bejegyzésben a nagy testvérről mesélek, aki megfigyel minket, aki konstruál rólunk egy képet az online viselkedésünk alapján, és aki kiválaszt nekünk a világon 10 embert, akivel a legjobban összeillünk, és akivel a legtöbb közös van bennünk. Mert ugye, mindenkinek megvan a lelki társa, de mi van, ha a tiéd épp Timbuktuban kapál napi nyolc órában, és nem ér rá téged keresni. Nos, a Bárcsak ismernélek! ezt a helyzetet hidalja át a történetében. Nézzük is:

barcsak_ismernelek.JPG

Percy Jamensnek nincs rossz élete. Egy fiatal nő egy pasival, akinél jobbat önteni sem lehet, egy munkahelyen, ahol megbecsülik őt, mindezt egy angol kisvárosban, biztos egzisztenciával. A könyv felütésekor ugrana ebből egy nagyot, egy új munkahelyre jelentkezik, ahová végül nem veszik fel, pedig könnyen lehet, hogy az ideális állás lett volna. Hazafelé a vonaton mégis rájön, hogy nem baj, hogy így történt, és lehet elégedett a maga életével.

A napokban kapott egy levelet az EROS TECH-től, amiben azt ígérik, hogy gyökeresen megváltoztathatják Percy életét. Pedig Percy épp elégedett vele. Aztán kap egy ímélt. Aztán felhívják, majd meglátogatják, és elmondják neki, hogy egy új algoritmus képes meghatározni, ki az ideális partner számára. És itt kezdődik a bonyodalom, amiről többet nem mesélek el.

A könyv fő szála az első oldalakon megkezdődő, Percy személyiségében és éltében fellépő feszültség, ami azt tematizálja, hogy mennyire kell beérni egy jó élettel, és ez a beérés hová vezet hosszú távon. És nagyon érvényes, fontos, 21. századi konklúziót von le az írónő ebben. A könyv viszont emellett nagyon sok fontos kérdést érint még, mint a leszbikus pártalálás, a szülés utáni depresszió, a munkahelyi kiégés, a szüléssel kapcsolatos társadalmi elvárások (és ha már itt tartunk, a macskás vénlánnyá válás fenyegettsége) a házaséletbeli problémák, az idol építés a mai, interneten és bulváron alapuló világunkban, vagy akár az elköteleződés. És mindezt rendkívül könnyen teszi.

A komoly dolgok ellenére ez egy romantikus regény. Nyilván elsősorban női olvasóknak. Az előző bekezdésben felsorolt problémákat pedig ebben a keretben mozgatja. Beszélget róluk, női szemszögekből és érzékenyít. Az egyes szám első személyű elbeszélés miatt kapunk sokszor egy álláspontot, amiből azonban könnyen kimozgat minket a történet, és segít, hogy mi gondolkozzunk el problémákon, és hogy mi saját álláspontot alakítsunk ki, ami számomra a könyv egyik legnagyobb előnye.

A másik pedig az, hogy menthetetlenül vicces. Könnyeden vicces. Ami kikapcsol. Egyrészt Percy gondolataiban lenni, állati izgalmas, másrészt tele van a regény félreértésekkel, amiket az olvasó sem fejt fel feltétlenül, és hazugságokkal, amik persze további hazugságokat szültek. És ezek végzetesen elkevernek minket, és mókás megoldásokhoz vezet. Nem biztos, hogy kellett volna ez a terjedelem ehhez a könyvhöz, mert néhol kimerült, de összességében egy társadalom- és önkritikára hajlamos, valamennyire egyedi hangot kaptunk, amibe az olvasó mégis bele tudott helyezkedni.

Nagyon szerettem a könyvben, hogy nem direkt romantikus. Hogy csak Percyről szól. Így van időnk megismerni a barátait. A munkahelyi barátnőjét, és a gyerekkori barátait is, akik, ahogy az már lenni szokott, az életük más-más szakaszaiban járnak. Egyrészt nagyon érdekes volt, hogy valódi reakciókat adtak a történet cselekményeire, másrészt pedig, hogy az életük nem volt alávetve Percy életének. Nekik megvolt a saját regényük, amibe bele-bele tekinthettünk, ha úgy tetszik, néhány gócpontot összesűrűsítettek nekünk, de összességében mégis működtek, mégha azért a könnyebb romantikus komédiák szereplőtípusai, így a színésznő vagy az otthon maradó anya sémáiban maradtak. Mégis működtek.

És elsősorban ezt gondolom erről a könyvről, és az értékelések többsége is erre fut ki. Hogy ez egy korrekt könyv. Jól van megírva. Működik. Izgalmas. Tele van feszültséggel, mert végig nem tudod meg, hogy mi lesz a könyv végén (sőt, tovább megyek, rendesen meglepődsz a végén, hogy mennyire elképzesztően kézenfekvően vezeti le az eddigiekből az írónő, és imádod, hogy mekkora csavart tett bele)… De nem lesz több. Őszintén meglepődnék, ha valaki számára ez volna a kedvenc könyv, de egynek érdemes elolvasni.

Ajánlom a könyvet, aű romantikus zsáner szeretőinek, ha valami többre vágynak, valamire, ami nem a klasszikus sémákra épít, van eleje, van közepe és van vége. Ajánlom a bizonytalan romantikus olvasóknak, akik kikacsintanának a műfajból, vagy akik épp be. Nagyon jó kapukönyv lehet mindkét irányba. Ajánlom azoknak, akik valami kényelmeset olvasnának, vagyis valamit, amibe bele lehet feledkezni, ha eltűnnél a világ elől, de nem feltétlenül figyelnéd végig mind a 400 oldalát. És ajánlom mindenkinek, akinek felkeltette az érdeklődését a bejegyzés.

Cate Woods: Bárcsak ismernélek!
Lettero, 2018
392. oldal
Így olvastam: Villamoson, meg 50-60 oldalas ülésekkel, kb. napi 100 oldalt haladtam, de meg lehetett volna jobban is küldeni.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok a könyvet, vagy bármivel kapcsolatban kérdésetek, kommentetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet. Az ünnepek után pedig érkezem a következő bejegyzésekkel.

Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, vagy meglesnéd az advent alatt tartó #ugyanazaszeretet kampányt, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be nyugodtan instagramra.

És persze semmiképp ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

(És persze áldott ünnepeket kívánok!)

Szilvió