#LMBT-t olvasunk: Szerencsés Dániel

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az újraindult és két hete jelentkező #LMBT-t olvasuk interjúsorozat második részét hozom. Szerencsés Dániel krimiíróval beszélgettem arról, hogy mit is jelent egyáltalán az LMBT irodalom, és hogy mit gondol a hazai LMBT könyvpiacról, amire leszbikus nyomozónőjével ő is megérkezett. Mesélt arról, hogy milyen mintái voltak a krimiirodalomban, és hogy milyen visszajelzéseket kapott a könyvhétre megjelent első krimijéről, A 13. emeletről.

Egy meleg srác olvas: Mi volt a legutóbbi LMBT témájú könyv, amit olvastál?
Szerencsés Dániel: Nem szoros értelemben vett LMBT könyv, de a Hidegvérrel örök kedvenc. Pár évente újra szoktam olvasni. A könyv írásakor az egyik elkövető, Perry Smith és Truman Capote (A Hidegvérrel nyíltan meleg írója – EMSO) között különös kapcsolat szövődött. Capote számára Perry, a gyilkos, egyfajta sötét alteregó volt, ellentétes lelki társ. Perry kivégzésekor valami eltört Capote-ben és nem is írt utána újabb könyveket. Ha erre gondolva olvasom a könyvet, egy újabb réteggel gazdagodik.

Emso: Izgalmas, hogy így válaszoltad meg a kérdést, mert általános diskurzus (már az Uranistával lévő beszélgetésben is feljött [ide majd szúrok be linket]). hogy mit is jelent az LMBT irodalom, egy meleg szerző nem LMBT regénye vajon az LMBT irodalom része-e. Neked erről van véleményed, vagy pont belenyúltál?
SzD: Nézőpont kérdése. Ha a szerző személye a fontos, akkor egy meleg szerző állatmeséje vagy absztrakt nyelvi játéka is LMBT irodalom – ahogy a Pendragon legenda is a magyar irodalom része, hiszen magyar szerző írta, holott nincs magyar vonatkozása. Ha azonban a Nagy-Britanniáról szóló irodalom a szempont, akkor viszont része annak, még ha Szerb maga nem is volt brit szerző.
Talán inkább az LMBT mozgalom önmeghatározásától függ. Vagyunk annyira „mások” hogy legyen önálló művészetünk? Vagy igazából olyanok vagyunk, mint mindenki más és csak a szexuális irányultságunk különbözik, ergó az LMBT-irodalom, mint kategória erőltetett?
Én inkább az utóbbi felé hajlanék, hiszen egy jó mű mindenkit meg tud szólítani. Shakespeare szonettjei vagy Oscar Wilde verseinél például édesmindegy, hogy egy férfihoz vagy nőhöz való szerelemből fogantak.

Emso: Igen, abszolút ez a diskurzus magja, és azt tapasztalom, hogy általában is a téma és a másság megkérdőjelezése felől közelítik meg mások is az LMBT irodalom kérdését, és a blognak is elsősorban ez volna a küldetése. Szóval közeledve a témához, van véleményed a kortárs LMBT reprezentációról? Akár mellékszereplők, akár főszereplők esetében?
SzD. Szerintem nagy szükség lenne itthon egy LMBT-könyvekre szakosodott kiadóra, így elkerülhető lenne, hogy az LMBT-kérdéskör és szereplők amolyan trendi adalékként kerüljenek a könyvekbe. Egyes YA-könyveknél még azt is el tudom képzelni, hogy az LMBT-szál csak marketing: a kiadó mutogathatja, mennyire nyitott és elfogadó, és a téma révén újabb vásárlói réteget tud megcélozni. A meleg szereplők közben csak biodíszletek: a meleg olvasók nem tudnak meg semmi mélyebbet önmagukról, a heterók pedig a melegekről. A romantikánál nemigen futja mélyebb drámára.
Amennyire a meleg irodalom külföldi trendjét ismerem, a fő vonal még mindig az, hogy a meleg könyvek a melegséggel foglalkoznak, melegeknek íródnak, ami egyrészt teljesen érthető, másrészt nem mozdítja előre az elfogadást, hiszen nem a heteró olvasókat célozza meg. Szerintem a melegség önmagában nem érdekes, ezen már túl vagyunk, nem kell a heteró olvasóknak úgy tanulmányoznia a melegeket, mint egy Verne-regényben a holdlakókat vagy afrikai bennszülötteket. A jó meleg szereplő számomra az, akit nem elsősorban a szexuális irányultsága tesz érdekessé.

Emso: Az utolsó két mondatodra reagálva, létrehozol egy olyan helyzetet A 13. emeletben, amiben igen is baromi hangsúlyos az, hogy a nyomozónőd leszbikus.
SzD: A főszereplőnek lényeges és Tóth Tamásnak nem is a leszbikussága, hanem a különcsége tette az elején antipatikussá Leonórát. Tóth úgy látja a melegeket, ahogy nagyon sok heteró férfi: nincs benne utálat, de vannak dolgok, amikkel nem tud mihez kezdeni, például amikor egy férfi egy másik férfiről úgy beszél, mint a feleségéről – ez el is hangzik a könyvben. Íróként nézve, az indokolta Leonora leszbikusságát, hogy a könyv egy eléggé a feje tetejére állt világban játszódik, amennyiben minden szereplőnek szubjektív elképzelése van erkölcsről és etikáról. Ebbe tökéletesen belefért, hogy egyetlen igazán tökös szereplőnk van és az is nő, sőt leszbikus. De Leonóra nem csak a poénról szól, hogy a nyomozó kemény öklű „sidekick”-je egy leszbikus nő. Ő több, mint „Lady Dömper”: az egyetlen szereplő, aki a hivatását, a tisztviselői etikát komolyan veszi. Azok képviselője, akik egy érdekek és politikák által mozgatott világban hűek maradnak az elveikhez, akár annak az árán is, hogy lemaradnak a karriervonatról. Ez az ő igazi mássága. Nem volt szemem előtt a divatos „minden könyvbe kell egy LMBT-szereplő” koncepció.

Emso: És nagyon izgalmas, hogy ezt nagyon Tamás felől közelíted meg a regényben, akinek Leonora el is mondja, hogy mindenkit hagyni kellene a maga tempójában elfogadónak lenni. Ez szerintem egy nagyon fontos gesztus, és érződik, hogy Leona története is az elfogadással együtt lassan válik láthatóvá. Nagyon izgalmas, noiros hatást kelt a regényben az, hogy egy ilyen kisebbségi, perem helyzetbe nyerünk betekintést a bűnüldözés során, még akkor is, ha ezeknek a díszletei csillognak, és sterilek. Mennyire volt ebben az értelemben világalkotó Leona személyisége? Mindegy idegenvezetője lett Tamásnak.
SzD: Világépítő, amennyiben vele mondatok ki dolgokat, amiket én gondolok az LMBT-témáról és amikkel Tóthot szembesíti, de én tapasztaltam a való életben. A kilencvenes években egy erősen biszex lány volt a barátnőm és elég sokat jártunk a Capellába, ami akkoriban a pesti LMBT-közösség legismertebb törzshelye volt. Ott volt a legjobb a zene, a hangulat, és a legszebbek a nők. Később már nem volt annyira nyitott, azt hiszem vissza akartak térni a gyökerekhez, hogy a hely a melegekről szóljon és ne menjen át turista-látványosságba.
Az, ahogy Tóth lemerül a brüsszeli LMBT-éjszakába, tényleg olyan neki, mint egy utazás. Leonora idegenvezetése ugyanakkor valódi élményeken alapul. Sokat tanultam például egy meleg fiútól, akivel egy amúgy heteró társkeresőn ismerkedtem meg. Sokat, sokat beszélt a meleg közösség dolgairól, például a tranyók (bocsi, ő mondta így) és meleg férfiak közti rivalizálásról.

Emso: Ha már a lemerülés szót használtad nagyon izgalmas, hogy az LMBT-éjszaka peremvidéke csillogó, belvárosi, és fontos emberek vannak ott. Mennyire volt szándékos ez a lemerülés helyetti felemelkedés? Nagyon válogatottak a bár vendégei, és érződik, rajtuk a befolyásuk, vagyoni helyzetük.
SzD: A Le Prince Rose egy ilyen hely a könyvben, főleg, ha film noir party van, amihez még a szokottnál is szebben kell felöltözni. Nem hiszem amúgy, hogy ez gazdagság- vagy helyfüggő. Pesten egyszer egy nagyon eldugott pincében voltam egy transz-partin (ott velem esett meg majdnem szóról szóra Tóth Tamás esete a femme fatale-lal) és mindenki úgy nézett ki mintha az angol királynő báljában lenne.
A könyvbeli melegbárt egyébként több helyből gyúrtam össze. Régebben a Mirano volt „A” klub Brüsszelben, azt volt az egyik, a másik egy kisebb melegbár, a nevét viszont egy teljesen átlagos étteremről kapta.

Emso: Tamásnak dolga van ugyanakkor akár a közeg, akár bájos kolléganője kapcsán az LMBT témával. Nem klasszikus krimiolvasóként úgy látom kívülről, hogy ez lehet a krimiolvasók húzódzkodása is, különösen, ha egy ilyen főleg a macsósabb, rámenősebb, hardboiled vonalban lévő regényről beszélünk. Milyen mintáid voltak?
SzD: A rendőrök világa kifejezetten az a patriarchális, macsó, ciszheteró férfiközeg, amit a feministák a legszívesebben kipurgálnának világból. Ebben a világban nemcsak a melegség, de minden sebezhetővé tesz, ami nem illik a szubkultúrába. Legalábbis amerikai rendőr ismerőseimnél ezt látom és nem hiszem, hogy ez máshogy lenne a német, belga vagy magyar állományon belül. Ugyanakkor senki sem mondja, hogy egy meleg férfi – vagy leszbikus nő – ne lehetne ilyen „hardboiled”, kőkemény karakter. Amerikában létezik is kifejezetten meleg bűnügyi irodalom: Joseph Branson író teremtette meg Dave Brandstretter alakjával még a hetvenes évek elején. Dave egy bulldog-természetű, kemény öklű biztosítási nyomozó – és meleg. Ez pedig jó esélyt ad Bransonnak arra, hogy Brandstrettert olyan jellemvonásokkal gazdagítsa, ami a hardboiled vonal legtöbb nyomozójában alig jelenik meg: érzékenység, érzelmek és empátia. Vagy említhetném a Netflix-en futó francia thrillersorozatot, a Zone Blanche-t, amiben a nyomozók erős embere történetesen egy meleg férfi.

Emso: Már négy hónapja a piacon van a könyved. Kaptál már direkt az LMBT olvasó közösség tagjaitól visszajelzést?
SzD: Konkrétan, mint LMBT-olvasótól még nem, és persze nem is tudhatom, hogy egy értékelő például a Moly.hu-n melyik csapatban játszik. Azt viszont többen megjegyezték, hogy kellő árnyaltsággal és tapintattal nyúltam a témához, aminek nagyon örülök. Említetted, hogy krimiolvasóknak esetleg fenntartásaik lehetnek egy LMBT szereplővel kapcsolatban. Ha a műfaj hazai nagyjai, mint Kondor Vilmos és Réti László nem kifogásolták ezt a vonalat a könyvben az olvasás után, akkor valamit alighanem jól csinálhattam.

Emso: És LMBT vonalon belül gondolkozol akár a későbbi regények, munkák kapcsán? Akár már van valami, ami publikus lehet?
SzD: Engem is meglepett, mennyire bejött az olvasóknak Leonora. A tervezett folytatásban szinte biztosan ő lesz a főszereplő, de ezúttal ő lesz az, aki kikerül a komfortzónájából: olyan világba kerül, ahol nemhogy mint LMBT-ember, de még nőként is kívülálló – az illegális bevándorlók világában, ráadásul Leszbosz szigetén. Emellett párhuzamosan dolgozok egy thrilleren is, amiben szintén egy küzdelmes életű csoport képviselője lesz a fő mellékszereplő: egy vak lány.

Emso: Köszönöm az interjút! Van még valami, amit üzensz az LMBT-t olvasók közösségének?
SzD: Bátraké a szerencse.

 Köszönöm szépen Szerencsés Dánielnek az interjút, és köszönöm nektek, hogy velem tartottatok. 🙂
Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, igyekszem hamar válaszolni. Épp így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, keress facebookon gyakrabban frissülő háttértartalmakért, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió