21 dolog, amiért baromi hálás vagyok 2020-ban

Sziasztok,

az idei utolsó bejegyzésben arról gondoltam írni, hogy mi mindent jelentett nekem 2020, aminek ugyan a nagy kereteit a koronavírus adta meg, mégis, azt tudom mondani, hogy egy hihetetlenül izgalmas, tartalmas, bátor és önismeretben gazdag év volt számomra. A mai bejegyzéshez visszapörgettem az instagramomat és a facebookomat, és mutatom azt a 20 dolgot, ami idén történt velem, és amikre elképesztően büszke, vagy amikért elképesztően hálás vagyok:

1.) Megjelentem a WMN-en

Van egy srác, Tomi, aki most érettségizett, és külföldön tanul tovább. Írt egy cikket arról a WMN-nek, hogy nem bújik elő, mert sem a mikrokörnyezete, sem az ország nem olyan, amiben könnyen előbújik az ember. Én abban a cikkben ráismertem azokra a gondolatokra, amik 16-17 évesen engem is meghatároztak, és arra gondoltam, hogy írok neki egy választ a mostról. Ilyeneket írtam bele, hogy:

Az életben nem leszel „egy meleg srác”. Egy srác leszel. Tomi. Aki szeret focizni. Aki jól tanul. Aki magyar, de úgy döntött, hogy külföldön folytatja. És amúgy, meleg leszel. Mert nem fontos a melegséged, ha focizol. Nem fontos a melegséged, ha tanulsz. Nem fontos a melegséged akkor sem, ha néha majd eldúdolod a Himnuszt magadban az idegen, de már belakott városok utcáit járva, és akkor sem, ha nem fogod tudni meghallgatni, mert az egésztől rosszul leszel. A melegséged az életed sokkal kisebb részét határozza meg igazából, mint gondolnád, és ebbe majd beletanulsz.

Itt találjátok az egész cikket.

2.) Generációs slam

Januárban megírtam és előadtam a kedvenc saját slam poetry szövegemet. Nagyon régóta felcseszem magam azon, hogy lenézik emberek a generációnkat, mert nem értik meg, hogy egy más világban kell helytállnunk, mint nekik, és hogy az életünk elején nem tudunk máris felmutatni teljesítményeket, noha ismerve a jogainkat, jogszerűen működő munkahelyet szeretnénk, esetleg tisztességes bért is. Nagyon régóta kerestem ennek a típusú elégedetlenségnek a nyelvét, és Purosz Leonidasz: Egy férfi nem hagyja félbe című verseskötete azt hiszem megoldotta a problémát. Úgy éreztem, hogy itt lehetett dühösnek lenni, lehetett vagdalkozni, és legitim dolog volt számonkérni a meg nem értés szándékát. Tényleg dühös és vagdalkozós szöveg lett, de ez az, amire tényleg a legbüszkébb vagyok a slamben töltött öt és fél évem alatt.

3.) Szilvió blogol bele a nagyvilágba

Április 1. Karantén van már hetek óta, de lassan túlesünk az első két hét sokkján és rájövünk, hogy kezdenünk kell valamit a kialakult helyzettel. Én blogolni kezdek. Nyitok egy saját blogot, ahol saját magamról írok. Áprilisban indult a 20on.hu-n a KarantÉn önismereti gyakorlófüzet, 30 feladattal, hogy minden nap gondolkozzunk valamin, és én azok kapcsán írtam minden nap. Aztán meg a szívemhez nőt ez a felület, bár keveset írok, írtam rá azóta. Még áprilisban írtam magamhoz használati utasítást, vagy levelet a tündérkeresztanyámnak, de beszéltem itt arról is, hogy nem csak a homo- és transzfóbia ellenes küzdelem napján fontosak a szivárványzászlók, hogy nekem is fáj Trianon vagy hogy Bogdán László hiánya megrázó a magyar közéletben. Szeretem ezt a blogot, mert random ötlet volt, megcsináltam, és valami jó sült ki belőle. Mert itt aztán tényleg bármiről írhatok, és ha valami nem hagy nyugodni, írni is fogok róla.

(A poszt írása után arra jutottam, hogy lehet, hogy ezt a bejegyzést például a Szilvió random blogol blogra kellett volna kitenni, de késő bánat, meg már be is szerkesztettem ide, ugye.)

4.) Talán érdekes lehet, amit csinálok?

Ez 2020 egyik nagy tanulsága. Mármint tényleg. Lett Twitterem, ahová a bármilyen kis szar dolgaimat ki tudom szórni, Instagramon kialakult egy vizuális nyelvem, több új projektbe is belekezdtem, és vannak mindig emberek, akik olvasnak, figyelnek, valamilyen érthetetlen okból kedvelnek egy adott ügy mentén. És ez tök butaságnak hangzik, de hogy nem voltam túl erős önbizalomban. 2020 nagy tanulsága az, hogy megszólalhatok. Gondolhatok valamit, gondolkodhatok dolgokról, akár ortó nagy baromságokról, valakit meg fog találni. A barátaimmal van most egy ilyen mantránk, hogy legitim, amit érzünk, gondolunk, és 2020 nekem az az év volt, amikor ezt azt hiszem tényleg megértettem.

5.) Vizi Dávid elmondja a Leomlott reggelre című versem

Küldött egy e-mailt Máté Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színész, a Katona József Színház igazgatója, hogy a Katona a költészet napján egy youtube versvideó sorozatot tesz ki a Szép versek 2019 antológiából, és elmondhatnák-e az én versemet is. Nyilván, nézzük reálisan, nem hiszem, hogy Máté Gábor személyesen levelezget ilyen ügyekben, de akkor is. Ez egy nagyon jó dolog volt. Vízi Dávid pedig nagyon máshogy szavalta, mint ahogy én szavaltam volna, és nagyon szeretem, hogy így van.

6.) Lehetnék bárki versantológia

Egy nagyon hasonló megkeresést találtam Péczely Dórától, aki egyszer csak rám írt, hogy a 2017-ben megjelent, általam is hihetetlenül sokra tartott Szívlapát antológia után ismét egy kortárs antológiát szerkeszt, és nem csak az van, hogy beválasztotta két versemet, de az egyik verssoromban meglátta a könyvnek a címét. A kötet maga mostani pályakezdők és már halott szerzők harmincéves koruk előtt született verseit tartalmazzák, azt gondolom, hogy egy izgalmas lenyomata a 2017 utáni folyamatoknak, amikor is rárobbantak a fiatalok az irodalmi életre. Nem minden vers baromi erős, de minden vers mögött ott van egy lehetséges baromi jó költői életút lehetősége, és elmondhatatlanul megtisztelő, hogy ezt az egészet az egyik versem sora fogja össze.

7.) Jelenkor publikáció

Nincs olyan magyar nyelvű irodalmi folyóirat, amit többre tartanék a Jelenkor Folyóiratnál, és az egyértelműen mindig magas színvonalú szerkesztés mellett itt a pécsiségét is meg kell említeni. Nem mondom, hogy a középiskolás éveim alatt sokat értettem belőle, amikor kinyitottam, de mindig volt valami, amit jónak találtam, amikor városszerte random helyeken megtaláltam. És nekem ebből a szempontból is hihetetlenül nagy dolog ez. Hogy most valaki az én versemet is elolvashatja egy random valahol fekvő Jelenkorban.

8.) Új felületre költöztünk

Ezen már régóta gondolkoztam, de soha nem tettem meg, mert az igazat megvallva, nekem és az Egy meleg srác olvas blognak nagyon jó helyünk volt az blog.hu-nál. Az Index csapatának nagy közös felállása mégis egyértelmű helyzetet teremtett, és örülök, hogy ez megtörtént, mert kiderült, hogy képes voltam létrehozni egy új felületet, és nem omlott be az egész. Ti, olvasók is maradtatok, és minden rendben, noha a régi bejegyzések képeinek az átszerkesztése még mindig nem sikerült teljesen. Örülök, hogy állunk, és hogy nem állunk rosszul. Megtanultam ezt a kezelőfelületet is, és a nagyobb felelősség sem szakadt még rám.

9.) Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj

A Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat az irodalmi intézményrendszer írószervezetei olyan fiatal alkotóknak adják egy készülő kötet munkatervére. Idén 13-an kaptuk meg fél évre ezt az ösztöndíjat, és ez nagyon sok mindenre adott lehetőséget számomra. Sokkal nyugodtabban tudtam belevágni az őszi szemeszterbe, mert volt tartalékom arra az esetre, ha ismét ki kellett volna költöznöm a kollégiumból, lehetővé tette azt, hogy megjelenésükkor beszerezzem az kortárs irodalmi anyagokat, pszichológushoz járok belőle, utaztam is, mert városokból írom a verseskötetem, és vállaltam utazásokat, és közben Orcsik Rolanddal és Zilahi Annával dolgoztunk keményen a kötet anyagain. Nagyon hálás vagyok ennek az ösztöndíjnak, jól jött, jókor jött, és amit elköltöttem belőle, az mind jó helyre ment.

10.) Veszprém, te csodálatos

Veszprémi Szilveszternek hívnak, és nem szeretem ezt a nevet az apámmal való kapcsolatom rendezetlensége miatt. Ugyanakkor Veszprém nevét boldogan viselem, mert ebbe a városba az első pillanattól szerelmes vagyok. Az van, hogy ez a város szép, gyönyörű. Tele van kis utcákkal, sikátorokkal, jól sétálható a belvárosa, lassú, tele van nehezen megtalálható, de megtalálni érdemes helyekkel, és egyszerűen csak jó dolog sétálgatni ott. A lelkem egy darabja az a város, és idén találtam meg. Ez jó volt.

11.) Elkezdtem a mesterszakot

Mostantól végre mesterszakon tanulok, és ez egészen jó dolog. Állati izgalmas dolgokat is tanulunk, sokkal gyakorlatibbak az óráink, alkalmazható tudást kapunk, és a tanáraink partnerként tekintenek ránk, hajlandóak a gondolataink és akár a kutatásaink mentén is gondolkodni. Bár nagyon jó és nagyon rossz óráink is voltak a félévben, meg ugye a fele online ment le, mégis stabil volt az egész, mert négy elmondhatatlanul fantasztikus és különböző emberrel vagyunk együtt, szupermódon vicces és támogató a csoportchatünk, néha átisszuk és beszélgetjük a kijárási korlátozást, és baromira megfejtjük közben a világot. Szóval ja, elkezdtem a mesterképzést, és eddig tényleg olyan, mint a nagykönyvben, és elmondhatatlanul hálás vagyok néhány tanárunknak és a csoporttársaimnak, hogy ez egy ennyire jó történés.

12.) Pszichológushoz járok

Ez egy fura dolog, mert mindig is azt hittem, hogy nagyon gyenge lábakon áll a mentális egészségem. Mindig azt gondoltam magamról, hogy depressziós vagyok, de most lett a Móricz miatt olyan anyagi helyzetem, hogy nem hiányzik a havi 4-5 pszichológiai ülés ára a pénztárcámból. A jó hír, hogy nem vagyok depressziós, és nagyjából 10-15 ülés alatt már értem, hogy mi mindent cipeltem eddig, és mi minden választott el attól az embertől, aki valójában lehetek. Sokkal könnyebben nyitok most emberek felé, nem szorongok, ha csevegnem kell egy-egy helyzetben, és elkezdtem bízni magamban, a megszólalásomban és teljesítményemben. Nem mondom, hogy minden helyzetben sikerült átlépnem a korlátozó gondolataimat, de sokkal halkabbak, és tanulom nekik azt mondani, hogy nincs igazuk. Egyszer kimondtam a félelmeimet, és neki kellett állnom nevetni a terápia alatt, annyira abszurdak voltak, és ez egy baromi erős tapasztalat.

13.) Jobb barát vagyok, mint amilyen korábban lehettem

Ezt tudom a legkevésbé megfogni, miközben tényleg iszonyatosan érzem ezt. Sokkal jobban igyekszem támogatni a barátaimat, jelen lenni a krízisükben vagy a mindennapi örömeikben, és tanulni azt, hogy mik a jó szavak egy-egy adott helyzetben. Igyekszem őket is lebeszélni a káros mantráikról, tanuljuk észrevenni, hogy mit csinálunk jól, és igyekszem én is jobban kiadni magam nekik. Hihetetlenül nagyra becsülöm most a jó és építő embereket magam körül, szeretem, ha szeretnek, és jó jókat beszélgetni. Ez most tök hülyeség, meg általánosság, de nekem ez biztosan 2020.

14.) Dik, egy szegedi homlokzat

Az első pszichológus utáni pénteken láttam egy házat, ami mellett nap mint nap elmegyek, de eddig nem néztem fel. Lefotóztam, kitettem instára #mamilyenházvagy, és ennyi. Pár nap múlva történt egy hasonló. A harmadik ilyennél arra jöttem rá, hogy kellene erre egy instaoldalt csinálni, majd a villamosmegállóban létre is hozam. Dik, egy szegedi homlokzat a neve, és mindenféle homlokzat van rajta, telefonnal fotózva, ahogy szembe jönnek velünk az után, ha figyelmesen nézünk. És az emberek azt hiszem értik ezt a figyelmes felfelé nézelődést, és ez klassz dolog. Szeretem, bár a karantén és az online oktatás magába zárja most. Mégis, jó, hogy akkor, csütörtökön, négy után egy-két perccel megcsináltam, lesz még rajta tartalom úgyis.

15.) Törzsasztal Műhely, és mindaz, amit jelent

A Törzsasztal Műhely a legkedvesebb dolog, ami az irodalmi életből történt velem. A Törzsasztal egy szegedi irodalmi intézménysorozat, amelyik havonta fiatal alkotókat hív meg. Egy, a szerzővel való műhely keretében bárki megmutathatja a verseit a többieknek, majd egy esti zenés irodalmi beszélgetésen beszélnek a szerző friss kötetéről, új munkáiról. És ez az egész Törzsasztal baromi vicces, laza, kedves, olyan, aminek jó a tagjának lenni. Nekem volt szerencsém az első alkalomtól részt venni a csoport munkájában, műhelyalkalmain, de azt érzem, hogy idén érkeztem meg hozzájuk igazán, és jó, hogy részt tudok venni benne. Nyáron volt egy szuperjó felolvasássorozatunk, aztán szerveztünk egy támogatói bazárt szeptemberben, aminek én a könyvvásáros részéért feleltem, és nagyon jól esett a lelkemnek figyelni azt, ahogy ez magától működik ilyen baromi kedvesen. Nagyon nagy öröm számomra ez a megérkezés és megértés, és tök hálás vagyok érte.

16.) Eközben Szegeden blog

Ez egy valóra vált álom. De tényleg. Csodálatos fotós és író barátokat hívtam össze, és együtt csinálunk valamit, ami túlmutat rajtunk. Korábban nem igazán láttuk sem az irodalomban, sem a fotózásban azt a Szegedet, amit mi megélünk nap mint nap, ezért megteremtettük azt fotók és tárcák párbeszédeként. Szeretnénk egy olyan városi tapasztalatot mutatni, amelyik nyitott és kíváncsi, keresi a mindennapok témáját, és olyan dolgokat tesz elmesélhetővé, amik egyébként nem feltétlenül hírértékűek, mégis a város működéséről szólnak. Nagyon izgalmas munka volt, ahogy ez a blog összeállt, jó ennek a motorja lenni, és jó látni, hogy az emberek kíváncsiak ránk, és értenek minket. Nagy terveink vannak, az Eközben Szegedent nem blogként, hanem projektként látjuk, és szeretnénk terjeszteni az igét erről. Az oldalt ide kattintva érhetitek el, és arra gondoltam, hogy beszúrom ide a tényleg csodálatos imázsfilmünket, amit néha csak azért nézek meg, hogy tényleg elhiggyem.

17.) Kibeszélős bejegyzések

Szóval nem tudok igazán sok mindent kiemelni a blogon idén, talán a Kibeszélős bejegyzések rendszerszerű működése az egyetlen, amit igazán jónak tartok, azt viszont abszolút. Olyan dolgokról értekeztem, mint hogy milyen szerintem a jó LMBT+ reprezentáció, mit jelent az, hogy LMBT+ kánon, mit tudunk kezdeni a buzi szóval, igaza van-e Toroczkai Lászlónak, aki mindenhol szivárványos propagandát lát, vagy hogy melyik könyvek kísértek el életem 1-1 meghatározó szakaszában… Szeretem ezt a bejegyzéstípust, jó látni, hogy megtalálta a helyét, kevés dolog biztosabb annál, minthogy ez háromhetente továbbra is lesz.

18.) Pezsgőzz hétfőn

Sokat beszéltem már a mentális egészségről ebben a bejegyzésben is, de úgy érzem, hogy ez a történet megérdemel egy külön pontot, mert precedenst teremtettünk arra az egyik csodálatos barátommal arra, hogy bármit meg lehet csinálni, hiszen mi egy hétfőn pezsgőt rendeltünk, jéggel, és jegesbödönnel és minden fenszivel együtt. És ez a fajta céltalan merészség a kedvenc metaforám lett. A miért is ne?-nek a metaforája, és annak, hogy lehet, bármit lehet, és ez azért is jó, mert bárkinek elmeséltem de azt nem lehet helyzetek kapcsán, értették, hogy de igen, lehet. És ez baromi jó, szóval ti is pezsgőzzetek hétfőn, meg csináljatok mindent, mert amúgy lehet mindent, amit csak szeretnétek.

19.) Petri-díj jelölés

A Petri-díj az irodalmi térben egy lehetőséget jelent évente egy pályakezdő szerzőnek, hogy a Magvető Kiadónál jelenjen meg az első kötete, és idén én is a jelöltek között voltam, ami minden a következőkben leírtak ellenére nagyon megtisztelő dolog. Pályakezdőként számomra minden ilyen megerősítő gesztus nagyon sokat jelent. Ugyanakkor az irodalmi intézményrendszerben ez egy nagyon vitatott elismerés, mert nem mindig azok kapják meg, akikről azt gondolja az irodalmi közhangulat, hogy igazán a legérdemesebb rá. Épp az ilyen kritikák miatt idén valamennyire transzparensebb lett a jelölés, mégis egy olyan művész kapta meg, aki nem igazán publikált korábban, és nem is vett részt az irodalmi életben, miközben három bivalyerős anyag is volt a bírálók előtt, akikre szórnám a kötetet. És hogy asszem túl kezdő irodalmár vagyok még ahhoz, hogy ne csesszenek fel az intézményrendszerek visszásságai, noha tényleg nem gondolom, hogy engem rövidített volna meg. De mindegy, a jelölés maga nagyon jó dolog, megtisztelő volt ezekkel az alkotókkal egy névsorban is lenni.

20.) Releváns lehetek?

Ez megint egy visszatérő dolog, de határozottan egy dologra gondolok most. Elkezdem irodalmi kritikát, interjúkat és recenziókat írni, és kisebb fennakadásokkal, de úgy érzem, hogy ez nekem menni fog majd. Nyilván még egy pálya legelején vagyok, és még rengeteget kell tanulnom, de úgy érzem, nagyon nem bukhatok bele. Ennek a pontnak az egyik eredménye, hogy novemberben megjelent egy interjú Nádasdy Ádámmal a Tiszatáj online-on, amit én csináltam, de hamarosan ugyanott jön majd egy recenzióm 2020 szerintem egyik legjelentősebb lírakötetéről; az új kedvenc könyvemről írtam egy hosszú kritikát az egyik legfontosabb irodalmi folyóiratba, ami jövőre szintén megjelenik; dolgoztam egy recenzión, ami szintén jövőre jelenik meg egy számomra fontos helyen, és dolgozom is új dolgokon. Jó érzés jó visszacsatolásokat kapni, szeretek gondolkozni szövegeken, szeretem, hogy nem csak a fejemben van valami, hanem le is tudom a gondolataimat írni, és szeretem, hogy talán ennek is van értelme.

21.) Nyitottak vagyunk projekt Számít a történeted! kampány

Végül az év végén én is elkezdem feltűnni a Nyitottak vagyunk projekt Számít a történeted! kampányába, amiben a blogról és a bloggerré válásomról mesélhettem. A projekt célja, hogy a kisebbségi csoportok tagjai előtt megosztható, továbbmesélhető pozitív történetek is álljanak, amik arról beszélnek, hogy a kisebbségi élet is tele van lehetőséggel. Örülök, hogy a kampány az én történetemet is megosztásra érdemesnek találta, a kampány főoldalán kívül a Glamur online oldalán is megjelent egy interjú velem.

Szóval ilyen volt ez az év

Pár hete a dohányzóban azt tudtam mondani a szobatársamnak, hogy nagyon jó év volt ez, és hog még egy ilyet. Nyilván kevésbé gondolom végig, hogy mi mindent jelentett ez. Nekem is hiányoznak a kocsmaasztal melletti beszélgetések, hiányzik a slam poetry, örülök, hogy megtanultunk a szemünkkel mosolyogni, de jó volna végre a szánkkal is. Nagyon nyomasztónak éltem meg a karantént és a karantén második eljövetelének levegőben lévő ígéretét, sajnálom, hogy a lelkem most nem töltőthedett fel az Ördögkatlan fesztiválon… Nem panaszként mondom, csak nem volna igaz, ha 2020-ról egy csupa ömlengős posztot írnék.

Mégis, az a helyzet, hogy 2020 talán életem legsikeresebb éve volt. Közel kerültem ahhoz az emberhez, aki lenni szeretnék, és elindultam valamerre, amerre talán még nem vezet határozott cél, de tudom, hogy jó felé visz. 2020 számomra egy csodálatos alap volt, amire tudok majd építeni, és szeretek építkezni. Nincs bajom a munkával.

Jövőre már okosabban, építkezősen megyünk könyvekkel is a szivárványig!

Szilvió